Az a helyzet, hogy a Guerilla Games mindig is jó volt a nagy dumákban. Ennek is köszönhető, hogy a Killzone 2 befejezése után azt nyilatkozták, hogy elérték a PlayStation 3 határainak végét, többet nem tudnak kihozni a gépből. Aztán rájöttek, hogy ez nagyon nincs így...
A dologról a Guerilla ügyvezető igazgatója, Hermen Hulst, nyilatkozott: "Most már tapasztalatból tudjuk, hogy mindig vannak még lehetőségek az adott technikában."
Példának azt hozta fel, hogy a Killzone 2 esetében behozták az anti-aliasingot, s így sikerült valamennyire megszabadulniuk a recés élektől. Azonban a harmadik rész fejlesztése közben írtak egy olyan AA-algoritmust, ami az előzőnél sokkal hatékonyabb volt, így jóval több erőforrás maradt a nagyobb játéktérrre, és több poligont tudtak használni.
Ennek hála a Killzone 3-ban háromszor több poligont láthatunk, mint az elődben, és úgy általánosan, körülbelül 40 százalékkal részletesebb a grafika.
Közel öt év után már azt hinnénk, hogy a fejlesztők kezdik elérni az aktuális hardver határait, főleg ha olyan játékokat nézünk, mint a nemrég megjelent Killzone 3. A Guerilla fejese szerint ez azonban nincs így, mindig van hova fejlődni, ahogy azt a Killzone 2 után ők is meglátták.
Most nem megyek bele a fejtegetésbe, de megfelelő optimalizációval nagyobb teljesítmény hozható ki a Sony gépéből mint az Ms-éből.
Amúgy exclusiveok terén az X-nek van egy aduásza (a PS exclusiveok számával nem vetekszik, de önmagában zseniális) a Halo.
Persze el lehet kezdeni fikázni, de én személy szerint csak ezért a sorozatért vásároltam meg anno első konzolom. És az összes PS3 exclusive címért együttvéve se cserélném el ezt az egyet.
a box-val kapcsolatban (most épp az van) már nem vok ennyire optimista, gyanitom ott jövőre kitellik a becsület.
Van még olyan ember, aki benyeli az ilyen marketing-fogásokat?:D
PS3-am még ma is van.
Szerintem az Xbox360 erősebb hardvere, mint a PS3, legalábbis a GPU-ja a tuti, mert az egy Xenos, a PS3-ban meg egy G70-es GPU van (Geforce 7800).
A Cell egyértelműen a PS3-ban erősebb, mint az Xbox 360 Xenon CPU-ja. De a grafikát főként a GPU határozza meg, és nem a CPU.
Ettől függetlenül szerintem is a Sony szoftver arzenálja ütősebb (sokkal), mint az MS-é! Ennyi a véleményem.
FIGHT!
http://segmentnext.com/2010/12/12/xbox-360-vs-playstation-3-exclusives-2011/
Vételileg nálam időszűke végett egyenlőre a Uncharted3, GOW3, Forza 4, Motorstorm, The Last Guardian a tuti + a sok jó multiplatform, ami jön, főleg Crysis2, Bulletstorm, Battlefield, NFS, MOH, COD, Batman, Brink, L.A. Noire, Mortal Kombat, Max Payne, ME3, Duke Nukem, Ghost Recon + meg a meglátom kategória. Szóval felsorolni is sok, nem még játszani velük :-)
23. a párom, és a család az első, miután már alszanak, előtörhet belőlem a gamer vadállat :-) Egy játék nem tudja megadni azta boldogságot, mint a család, nem vagyok függő se, de ha kijön egy-két igéretes cím, arra tutira lecsapok, és mehet az éjjeli műszak. Szüleim rossz alvók, én is így vagyok, az a 4-5 óra alvás nekem untig elég.
Rengeteg jó játék jön ebben az évben, minden platformra, elég bajban leszek, főleg hogy most jön a baba is :-) Majd nappali műszakban minta apuka leszek, éjjel meg hardcore gamer :-)
18. Jah, amúgy meg nem hinném, hogy ezt a mondatot félre értettem volna:
"legyünk őszinték, x360-ra már csak a multicímek jönnek ki" :-)
Bár kár ilyenbe belekezdeni, mert ha mi elkezdenénk erről normálisan beszélgetni, akkor a fanboyok úgyis elrontanák a hangulatot :-)
Ha már sorolsz, beszállok: régi technológiákon is játszottam, amiket ma már nem tudok megnevezni, SNES, 1 * PS1, 2 * PS2, 8 * PSP, 1* PS3, 1 * Xbox1, 1 * Xbox 360, 3 * Pc, 1 * Laptop. :-)
Az exkluzivitást meg lehetne reggelig vitatni, mivel ha azt mondod, hogy rengeteg az olyan Xbox exkluzív cím, ami Pc-re is jött, csakhogy az szintén egyenlő a Microsofttal. Ilyen alapon szinte a PS3-nak sincs egyetlen egy exkluzív játéka, mert a legtöbb cím kap PSP és PS2 portot...
Hardverileg meg még mindig azon vagyok, hiába erősebb a Ps3, a különbséget tényleg egy-két exkluzív címnél látni csak, a többi másnál ugyanaz, vagy csak minimális eltérések vannak. Idővel szerintem majd elhúz a Sony grafikailag, de addigra jön az új generáció. Engem úgy igazán az Uncharted 2 nyűgözött le, na ott meglátszik az erő :-)
Vártál egy normális reakciót, remélem ilyen szinten megfelel :-) Jah, és nekem nem anyuci-apuci vette a konzolokat, és az NGP-t se ők fogják venni :-)
Ezt nem rosszból írtam, csak zavar hogy a Killzone2ről olyan hibákat írtak amik nem is jellemzik. Szerintem nagyon szép, kihívást igénylő a 2. rész is. Őszintén szólva, grafikai téren nem sok különbség van a kettő és a három között, legfeljebb a környezet. Persze ezt a konzekvenciát a demóból vontam le. Várok egy picit a hárommal, kicsit olcsóbb lesz megveszem azt is. Exlúzív címekben pedig a PS3 minden riválisát veri!!!!
Inkább tartalék, ezt majd javítsátok ki :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.