Monster Hunter Wilds - jön a második nyílt béta

Link másolása
A nagy érdeklődésre való tekintettel a játék producere egy újévi köszöntő kíséretében jelentette be a második nyílt béta lehetőségét. Az eseményen egy új szörny is lesz, ráadásul exkluzív cuccokat is kap aki részt vesz benne.

November elején pár nap erejéig már ki lehetett próbálni a Capcom szörnyvadász szimulátorát — a PlayStation Plus előfizetőknek október végén volt 3 extra napjuk mellé — az első nyílt béta keretein belül, a tesztidőszak pedig hatalmas népszerűségnek örvendhetett. A Capcom hallgatott a rajongókra, ezért egy második lehetőség is lesz megjelenés előtt belevetni magunkat a vadászat izgalmaiba.

Az előzőtől eltérően most nem lesznek PlayStation exkluzív napok, a teszt pedig minden érintett platformon egyszerre fog zajlani, ráadásul két egymást követő "hosszú hétvégén". A crossplay-nek hála nem csak a saját platformunkon lévő játékosokkal indulhatunk a fenevadak nyomába, az első teszten készített karakterünket pedig itt is használhatjuk — mást nem lehet áthozni az első tesztből. 

A második nyílt béta első fele február 6 és 9 között, a második pedig február 13 és 16 között zajlik majd, a résztvevők pedig exkluzív csecsebecsével (kard dísz) és egy tárgyakat tartalmazó pakkal gazdagodnak majd, amit a teljes játékba is átvihetnek. A Monster Hunter Wilds 2025. február 28-án jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...