A Sony legújabb fekete monolitja november 15-ödikén kerül fel Amerikában a boltok polcaira, aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy Joe nagybácsi küld neki egyet ajándékba, természetesen már napokon belül csapathatja. A tervek szerint, ha a lehetőség adott is, nem nagyon lesznek régiózáras játékok a platformra, így az import technikai problémákat sem vet fel. A hivatalos hazai megjelenés december 13-ra esik, így az Xbox One-nal szemben a karácsonyfa alá még mindenkinél könnyedén becsusszanhat, amennyiben nem lép fel készlethiány. Mint minden konzolmegjelenéskor, természetesen itt is különösen fontos a kezdő játékkínálat, mivel a masina a hardverből adódóan sem kompatibilis hátrafelé, és valamivel mégis csak etetni kell. Jelen állás szerint az alábbiak közül válogathatunk a kinti premier napján, de még ezek sem teljesen betonba öntött információk.
A Sony ernyője alól érkezik Jenova Chen (Thatgamecompany) unortodox alkotása, a zsáknyi díjjal kitüntetett, magyar vonatkozással is rendelkező flOw, ami ingyenes Flash játékként kezdte meg annak idején a pályafutását, és egy meglehetősen absztrakt „nagy hal megeszi a kis halakat” életjáték volt. Ez PlayStation 3-ra és PlayStation Portable-re régóta elérhető digitálisan, a géppremiertől kezdve PS4-re is meg lehet majd vásárolni, amikor egy füst alatt Vitán is bemutatkozik. A játék hasonlóképp nagy elismertségnek örvendő szellemi folytatása, a már eredetileg PS3-ra fejlesztett, lényegesen látványosabb, háromdimenziós, virágszirmokat idomító Flower szintén kifut most PS4-re és Vitára. Nyilván nem ezek lesznek a legkapósabb anyagok, de aki művészi környezetben szeretne lelazulni a konzoljával, és esetleg némi zöld segítségével, ezeket keresse.
Borítékolható, hogy a Killzone Shadow Fall lesz az egyik legkapósabb exkluzív nyitócím, amit sokan hazavisznek a gép doboza mellett. A demoscene-gyökerekkel rendelkező Guerrilla Games etalonnak számító sorozata régóta kötelező vétel a Sony gépeivel rendelkező FPS-rajongók számára (illetve a Killzone: Liberation ugye más nézetű lövölde volt). A széria immár hatodik része 30 évvel a Killzone 3 eseményei után, a Helghan bolygó kiürítését és pusztulásra ítélését követően a Vekta planétán játszódik, ahol a helyi lakosok nem fogadják szívélyesen a helghast menekülteket, és ahogy lenni szokott, a három évtizedes forrongás és hidegháború után végül kitör a csetepaté. Mi a Shadow Marshals egység egy elitkatonájával, Lucas Kellannal azt a feladatot kapjuk, hogy próbáljunk békét teremteni a káosz közepén, természetesen a játék hagyományait követve nem szép szavakkal vagy más diplomácia eszközökkel, hanem alaposan odapörkölve, ahova „köll”.
Látszólag a fiatalabb korosztályt célozza meg a teljesen új szereplőként versenybe lépő Knack, de biztos vagyok benne, hogy kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást nyújt majd. A játék mögött a PS4 és a Vita „főépítésze”, a már 49 évesen is hatalmas fejlesztőveterán Mark Cerny áll. Mivel állandóan demózzák a géppel, nagyjából kivehető, hogy egy Crash Bandicoot és Ratchet and Clank jellegű platformjáték lesz, amiben egy Raymanhez hasonlóan lebegő darabokból összeálló gólemet irányíthatunk, aki gyűjtögetéssel növekedni is tud, mint egy Katamari, igazán gigászi méreteket is elérhet, a különböző anyagok pedig változatos képességekkel is felruházzák. Lemezen is megjelenik, ugyanakkor digitálisan is megvásárolható lesz, ugyanez áll a Killzone-ra is.
A csak digitálisan terjesztett Resogun a szintén demoscene-ből kinőtt, finn Housemarque lövöldözős játéka lesz, a PlayStation Plus előfizetők ráadásul ingyen juthatnak hozzá. Alapvetően egy Defender-variánsnak tekinthető, a kétdimenziós kontrollal minkét irányba repülhetünk, a természetesen háromdimenziós játéktér pedig egy nagy henger külső felületére lesz felfeszítve, így körbeér. Az anyag cikázó fényekkel és részecske-hegyekkel csalogatja magához a régimódi lövöldék rajongóit, bizonyára jó móka lesz, de a videók alapján azért nem látszik olyan határozottan, hogy a PS3 nem bírta volna el ugyanezt.
A szintén digitális terjesztésű Sound Shapes már egy ideje elérhető PS3-ra és Vitára, a Superbrothers: Sword & Sworcery EP képi világát idéző, Deadmau5, Beck és más jófajta zenékre időzített, némileg Super Meat Boy jellegű, pályaszerkesztővel is felvértezett kétdimenziós platformjáték valószínűleg nem sok újdonságot tud kisajtolni a PS4-ből, hiszen eleve a minimalista pixelgrafikára lett kihegyezve, ugyanakkor, aki eddig kihagyta, és vevő az ilyesmire, bizonyára értékelni fogja. A Sony-exkluzív, saját kínálatát elvileg a csak letölthető Escape Plan zárja, ami szintén nem teljesen új versenyző, Vitára már régóta elérhető, és nem technikai újításokkal próbálja lenyűgözni a játékost, inkább az indie irányt célozza meg. Alapvetően ez is kétdimenziós irányítású platformjáték, de a két karakteres figurával, a háromdimenziós, fekete-fehér megjelenítéssel, a rengeteg fejtörővel, a tapipadra optimalizált kontrollal, továbbá a Tim Burton és Edward Gorey munkásságát idéző grafikával azért egészen egyedi darab.
Ezzel a kizárólagos címek sajnos el is fogytak, a többi már nagyrészt multiplatform anyag, de aki előre betervezte a PS4-et, bizonyára nem szerezte még be őket másra. A két FPS-gigász természetesen a Sony új masináján is összecsap, a DICE által fejlesztett Battlefield 4 és az Infinity Ward boszorkánykonyhájából érkező Call of Duty: Ghosts ugyan már megjelent PC-re, PS3-ra, X360-ra és az utóbbi Wii U-ra is, de vélhetően az új generációs konzolok hozzák ki belőlük a maximumot, sőt az első körben le is zárhatják a vitát, hogy a PS4 vagy az Xbox One lesz-e a játékgépek új királya. Képek és videók alapján jó ideje méricskélik őket az emberek, de élesben lesz igazán izgalmas az összeeresztésük. Az Electronic Arts még a FIFA 14-et, a Madden NFL 25-öt, az NBA Live 14-et és a Need for Speed: Rivals-t virítja, az első kettő már számos gépen kering, de az utóbbiak PS4-en debütálnak, ahol néhány nap előnyt is kapnak más platformokkal szemben.
A Ubisoft a Just Dance 2014-et és az Assassin's Creed IV: Black Flag-et állítja csatasorba, mindkettő köröz már más vasakon, ugyanakkor aki nem bírta ki, hogy ez utóbbit ne vegye meg PS3-ra, korlátozott ideig kedvezményesen, 3035 forintért magához szólíthatja a PS4-es digitális változatot is. Hasonló akció azonos árakon áll a feljebb említett Battlefield 4-re és Call of Duty: Ghosts-ra is, a szintén nyitócím NBA 2K14-et ugyanakkor kicsit drágábban, 4550-ért lehet felfrissíteni. A Warner a már kevésbé frissnek számító Injustice: Gods Among Us-al, valamint a másutt is még ropogós Lego Marvel Super Heroes-al rukkol elő, az Activision pedig még az Angry Birds Star Wars-t és a Skylanders: Swap Force-t tolja ki, inkább a fiatalabb korosztályra célozva.
Olybá tűnik, a mobilok és táblagépek után az új nagykonzolokon is gyakrabban találkozhatunk majd free-to-play játékokkal, melyekbe ingyenesen belevághatunk, és a mikrotranzakciók segítségével előnyöket vásárolhatunk, vagy éppen béklyókat vetethetünk le, nyilván lesznek lehúzósabbak, de a fejlesztők érdeke is, hogy működjenek, így remélhetően a többség megtalálja a korrekt középutat. Nyitáskor indul PS4-en a Zombie Studios PC-ről már ismert Blacklight: Retribution-je, a Blacklight: Tango Down folytatása, egy meglehetősen látványos FPS. Hasonló modellben köszön vissza a PC-t és PS3-at már megjárt, főleg a képregények szerelmeseinek készült MMORPG, a DC Universe Online. A Gaijin Entertainment repülőgép-szimulátora, a War Thunder is így működik majd, PC-n és Mac OS X-en jelenleg nyílt béta üzemben van, valószínűleg most kapja meg a végleges pecsétet. Hasonló cipőben jár a Digital Extremes parkour elemekkel gazdagon megfejelt Warframe-je is, ami viszont a külső nézetes sci-fi lövöldék sorát szaporítja majd. Továbbá valamennyire ide sorolható még az exkluzív, sőt előre telepített The Playroom, ami a PS4 kamerás kiterjesztett valóság technikai demója és amolyan mini-játékos keretrendszere lesz, ehhez nyitáskor érkezik egy ingyenes DLC a Double Fine-tól, nagyjából a kinectes Happy Action Theater és Kinect Party fejlesztése során hátra maradt, jópofa melléktermékekre számíthatunk.
A hosszú sort a független játékok zárják, ezeknél az utolsó napokban is volt változás, akár e sorok írása után is bővülhet az egyelőre még nem annyira gazdag kínálat, ahogy halasztottak is pár biztosra bejelentett címet (pl. Pinball Arcade, Tiny Brains, Minecraft). A kanadai Compulsion Games első játéka, az akciókra és fejtörőkre épülő, sötét kabaré témájú, fényekkel és sziluettekkel játszó, ütős zenével érdekes hangulatot ígérő Contrast is PS4-en debütál, igaz nem exkluzívként, és nem kap előnyt a platformon, azonnal elérhető lesz PC-n, PS3-on és X360-on is, ugyanakkor a PlayStation Plus előfizetők ezt is ajándékba kapják. A több játékosra kihegyezett Dig Dug variánsnak ígérkező Super Motherload is kint lesz időben, ami ugyan már a sorára vár egy ideje PC-n, de a jelek szerint átmenetileg PS4 exkluzív marad. Az utolsó cím, amit elő sikerült ásnom, és még teljesen biztos, hogy nem kési le a 15-ödikét, a Trine 2: The Complete Story a Frozenbyte-tól, ami nem új darab, számos platformon kering, PS3-ra is megjelent már két éve, de még így is bizonyára akad olyan, aki üdvözölni fogja.
Ti melyik játékra mozdultok rá az első körben?
Kapcsolódó cikkek
ha csináltok xboxra is ilyet, szinte az egész átkerül oda is
Ha 4-es értékelést kapott volna a KZ, akkor sem mondanák le az előrendelők szerintem. ;)
Okeee ertettuk a celzast :D
hogy van még szufla a japánokban
szerintem ilyen nyitó címek mellett ilyen hátértámogatással a microsoft könnyen nem kerül ki győztesen ebből a harcból max 2. helyen
Sajna a Ghost + BF még pc-n se érdekel, az Ac-től meg tartok mivel a 3 is gyászosan unalmas volt számomra. :( Egyedül a sztori miatt játszottam végig, de túl tagolt volt, semmi kihívás... szóval felejtős.
Remélem lesz valami idétlenség, amivel az asszony kipróbálhatja a kamerát!
Killzone a géppel együtt, Battlefield 4, az összes free to play és az összes PS+ játék. Majd az inFamous, Knack (ha jó lesz) és a többi exkluzív..
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.