A múlt hétvégén napvilágot látott teaser kép alapján joggal hittük, hogy hamarosan egy japán aszfaltcsíkkal bővül a Driveclub pályakínálata. Nos, az Evolution megerősítette, hogy egy ingyenes frissítés keretében még ebben a hónapban megkapjuk a Nakasendo pályát.
Az új vonalvezetés rengeteg nyitott szakaszt vonultat fel, nagyokat előzhetünk és driftelhetünk, miközben a gumiabroncsaink felverik a virágzó cseresznyefák szirmait.
Ha rendelkezünk szezonbérlettel, akkor egy új verdára is rátehetjük a mancsunkat. A Chevrolet Corvette ZR1 Centennial Edition része lesz a közelgő fizetős DLC-nek is.
Update! Az Evolution emellett bejelentette az Apex Expansion Packot, amely még ebben a hónapban napvilágot lát, s tartalmazza az Enzo Ferrari és a Jaguar C-X75 nevű autócsodákat is. Pluszban még egy japán pályát vehetünk szemügyre az új videóban - ez a Lake Shoji:
Előtte azért könnyebb volt.
De nem is baj hogy szenvedni kell mert így legalább nem 1 hetes játék amit kiviszek fullra azt eladom vagy hagyom porosodni a polcon hanem mindig elő elő kerül.
Szerintem nagyon jó lett ami verheti az a Project Cars szerintem mert az nagyon jónak tűnik, csak ne késsen már többet és márciusba hozza a futár!
Az én tapasztalatom teljesen ellentétes a tiéddel, élvezem, hogy van kihívás a játékban és nem tudok mindent elsőre kimaxolni, ez csak a szavatosságot dobja meg. A kanyarvétel és általában az úton maradás több dologtól függ, elsősorban attól, mennyire ismered az adott pályát és az autót, amit vezetsz rajta. Elsőre nekem is nehéz volt egy ponttól, de egyre jobban belejövök, és már korábban lehetetlennek tűnő helyzeteket is meg tudok oldani.
Egy külföldi teszten írták, hogy nem tudják eldönteni, ez egy szimulátor-e kissé árkádos irányítással, vagy egy árkád játék jó fizikával. Végül az utóbbi mellett döntöttek. Ezzel én is egyetértek, ez egy árkád játék nagyon jó fizikával. Ha ráérzel, még nagyon sok izgalmas és kellemes órát fog okozni, de ez nem egy NFS, ezt észben kell tartani.
Már karácsony óta is tapasztaltam, hogy finomodik a mesterséges intelligencia, óvatosabb ott, ahol korábban kiütöttek. A fejlesztők folyamatosan polírozzák és ez a játékmeneten is érződik.
Abban viszont igazad van, hogy a játék elvárja, hogy profin vezess. Ehhez vagy felnőssz (szerintem fel lehet, hiszen nekem és rengeteg más embernek is sikerült), vagy ez nem biztos, hogy a te játékod.
Én béna vagyok te gyíkarc megegyeztünk...
Én élvezni akarom az autózást nem pedig szenvedni.
Egy kanyart elcsesz az ember és kész kezdheti újra.
Ez aztán a játékélmény...
Sajnos egyet kell értenem veled,az első kb fél órában teljesen lenyűgözött a játék de mostmár inkább azt mondom hogy idegölő mintsem élvezetes...kezdem bánni hogy beruháztam rá...
Én megértem hogy valamennyire legyen nehéz egy játék,de:
-Egy apró kövön is szánkózok akkorát hogy csak lesek...
-Nem lehet egy kanyart se normálisan bevenni...ha nem nyomsz semmit csak a kanyart akkor nem kanyarodik,ha a gázt vagy a féket akkor pár pillanat múlva kipördül a kocsid...
-Ütközésnél én kisodródok a többi autó alig-alig néha úgy érzetem hogy oda vannak ragasztva az úthoz..
-Nem egyszer láttam olyat hogy éles kanyarba full gázzal mennek bele és jönnek ki simán én meg örülök ha megúszom...
-A játék elvárja hogy profin vezessek...
-Miért van az hogy ha csak súrolom a korlátot is szinte teljesen leáll az autóm??
-Nemtudom eldönteni hogy arcade vagy szimulátor akar-e lenni..valamelyiknek elindult de közben irányt változtatott és nem lett jó a végeredmény...
Az egészben az a baj egyrészt hogy ordít a játékról az igényesség de ezek a hibák tönkreteszik az egészet..a másik baj az hogy most jönnek a fanok meg vérpistiék és a kurva anyámba elküldenek mert szerintük én vagyok a hülye mert hibákat vélek felfedezni...arra is gondoljatok hogy rajtam kívül millióegy ember lehet még ezen a véleményen nem kell ezért háborút indítani én csak leírtam a tapasztalataimat...ne bántson az hogy valakinek nem tetszik az a játék amit te szeretsz,lehet ami nekem hibának számít az neked plusz pont mindenkinek más az ízlése fogadjuk már el....
A játék viszont király. Épp annyira élvezetes és pörgős mint ahogy kinéz.
A Challenge-ek miatt sosem fullad ki mert mindig akad tennivaló benne. Az online multi viszont még mindig döcög. Túl sokáig kapcsolódik a játékosokhoz és ez nem is minden alkalommal sikerül. Néha kapcsolódás közben kidob és várhat az ember újra percekig.
Bedobhatnák az új NSX-et, meg mondjuk a hibrid Supra utódot, esetleg egy gyenguszabb GT86-ot. :)
Még azon is elgondolkodtam, hogy megveszem a season passt.
Az eddigi játék felhozatal közül ez,a gta és a far cry tudott megfogni...
Nagyon jó game,ugyanúgy vagyok vele ahogyan Te is. =)
És még rengeteg új tartalom jön. :-)
A döcögős rajt után már igencsak megéri, jó vételnek számít, úgyhogy tessék beruházni rá!
Nem lesz csalódás.
Nagyon jól néz ki ez a játék, lassan megkellesz szereznem!
Vicc, hogy le van árazva a Januári sales-ban, de nem tudom megvenni mert nekem már megvan (állítólag megvan) ps+ miatt. Mert már megkaptam. Hol? Mikor?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.