A Driveclub PS Plusra szánt, ingyenes változata fel-felbukkan a hírek a között, ám sajnos mindig csak annyit hallani róla, hogy még mindig nem jött el az ideje a megjelenésének.
Jó hírekkel ezúttal sem tudunk szolgálni. Az egyik rajongó Twitteren kérdezett rá arra, hogy hogyan is áll a Driveclub PS Plus-tagoknak szánt verziója. A megjelenés körüli problémák már megoldódtak, így most már elvileg semmi sem akadályozza a PS Plus Edition kiadását. A fejlesztők válaszoltak, azonban továbbra is a szerverekre fogják a késlekedést.
A Driveclub tavaly októberben jelent meg és az előzetes ígéretek szerint a PS Plus-tagoknak szánt ingyenes változat is ezzel egy időben vált volna elérhetővé. A játék startja azonban nem volt problémamentes, így a fejlesztők a megjelenés napján lelőtték a PS Plus Editiont, hogy a szervereket kíméljék. Az utóbbi négy hónapban azonban a játék szépen lassan kikupálódott, megérkezett hozzá a fotómód és az Extreme Weather Update, emellett a DLC-üzlet is beindult és nem túlzás azt állítani, hogy a Driveclub a PS4 legjobb versenyjátékává vált.
Hogy mi lesz a PS Plus Edition sorsa, az továbbra is kérdéses. A fejlesztők elvileg dolgoznak rajta, de egyre nehezebb elhinni, hogy a Sony nem tudott négy hónap alatt elég szervert beállítani a játék mögé. Több játékos is jelezte, hogy már csak egy szimpla demónak is örülnének, hogy megtudják, megéri-e benevezni a Driveclubba.
-Grafika: Az autó és annak kb 3 méteres területe ami szép..
Íme:
https://www.youtube.com/watch?v=87yzwXHwGgY
-Sebesség érzet: Minden autós játéknál alap,vagyis nem érv...
Igen valóban szép de dögunalmas.....
A játékmenet minimum 10 éves ! Semmi extra a pályák csőszerűek....
Már készül a Forza 6 ...
Gran turismo sehol.....
A pályák oda-vissza mennek,vagyis ha van pl:60 pálya,az csak 30.
Ráadásul unalmasak,semmi városban vagy hegyekben (nem hegyek között)száguldás...
Ez szerintem pofátlanság,ennél többre is képesek lennének a fejlesztők.
Nem szabhatom személyre az autót,ami zavar de ha jobban bele gondolok nincs is nagyon miért személyre szabni,nincs pl:hatalmas ugratásokra lehetőség így nincs miért erősebbé varázsolni az autót...meg ugye törés sincs...ami szintén zavaró..de jó lenne ha valahogyan kicsit személyre szabhatnám.
Nem rossz a játék,de ha választhatnék inkább a Forza.
Foto módban nézd meg a szurkolókat és a távolabbi dolgokat:)
Nem baj, hogy téged érdekel az állítgatás sőt felőlem ott is lehet minden játéknál, csak azért vedd figyelembe hogy sokakat nem is érdekel.
Sajnos nem jobb erzes kimondani ps4 tulaj rèven,de a horizon sokkal jobb(iranyitas,grafika,jatekmenet,tuning,èlmeny,tartalom) "Subi èletmûvesz cimborammal vegignyomtuk zsenialis jatek.
A DC egy kozossegi autos elmenynek indult Japan konzolra...Japan megbizasbol,es most figyelj.......KIBASZOTT JAPAN VERDÀK NÈLKUL!!!!!!! Ez a baj nem az,hogy nem olyan szôgbol esik benne az esô a szekèrre mint a Forzaban. JDM DLC-t a nèpnek meghozza ingyen,es szegyeljek magukat!!
És igen. Határozott különbség van az autók között, és az időjárás is hatással van a fizikára. Ezt írták alattam mások is. :)
A másik hogy a Project Cars elvileg egy vérkemény SIM kéne legyen, uh egy napon sem szabadna emliteni a DC_vel (hamár akkor majda GT7-el pakoljuk össze)...max a grafikát tehetjük egymás mellé, meg mindkettő "csőpályás" autós játék.
Szóval a PC megitélésében a fizika fog dönteni, nem a grafika. Egy SIM-nél a grafika marhára másodlagos.
Ha mindenképp egymás mellé akarod tenni akkor itt egy videó: http://youtu.be/KyZo6cmtkwI
A DC-ben a víz, meg a fények, meg ugy az egész grafikailag sokkal élethűbb...persze még nincs kész, de sajnos jelen pillanatban nem áll túl jól a szénája. Sok barátom próblta PC-n, és egyedül az FFB-vel voltak megelégedve. Az irányítás hasonlít a GranTurismo-ra, de inkább GRID-es ami nem túl jó hír. A kuplung jelenleg használhatatlan. Reméljük mire megjelenik minden redben lesz vele. :)
A másik meg ez a Logitech mizéria a PS4-el...ugye nem támogatja a Logi cuccokat, így mi most várunk, mi lesz. Reméljük a GT7-ig ez megoldódik. :)
Kanyar előtt fékezel, nem kanyarban ott már a gázt taposod jobb esetben.
Fizika meg videóban is látszik. Bár nem realisztikusan, de azért érezhető a különbség 4WD, FWD RWD között, igaz hogy visszapattansz a falról, de ha csak kapálózol akkor kifordulsz, kipördülsz. Lökdösődsz. Kis fékkel driftelhetsz akár egy kanyarban, de akkor sebességet veszítesz, ami látszik is hisz a kanyarból kiérve lényegesen nagyobb sebességgel haladnak tovább az ellenfelek, így törekszel arra hogy ne csúsztasd a kocsit. Stb. Ez jellemző a forza horizonra. Ha erre is, akkor a két játék hasonló. Erre voltam/vagyok kíváncsi.
Csak ugye ilyesmiről nem nagyon lehet olvasni, mert az ember egyből azt hiszi hogy ítélkezni akarsz vagy az egyiket jobbnak kikiáltani.
Holott nem, csupán enyhíteni a kíváncsiságot :)
tehát valós ez a szerveres hiba nem csak kifogás de tényleg javíthatnák már
Én is sokáig vártam amúgy a PS Plus edition-re, de nemrég kb. 4000 Ft-ért meg tudtam venni a játékot és nem bántam meg, tényleg nagyon sokat foltoztak rajta és most remek, élvezetes és kellően van benne kihívás is, szóval azért küzdeni kell, ha minden célt teljesíteni szeretnél egy versenyen. A grafika tényleg gyönyörű és a fizikája is jó átmenet az árkád és szimulátor között, a vezetési élmény nagyon jó kontrollerrel is, még a nagyjából NFS:U2-höz szokott barátnőmet is a PS4 elé szegezi órák hosszára. A szerverparákat én amúgy azóta elhiszem, mióta játszok, napi szinten látom, hogy szenved a játék és nem tud csatlakozni valamiért, de azért valóban nevetséges, hogy ennyi idő alatt képtelenek felhúzni egy nagyobb szerverparkot mögé. Ha ezt is orvosolják, akkor nálam már 9/10 pontos a játék legalább, a Forzával a 4. részig játszottam, a Gran Turismóval a 6. részig, de ez mindegyiknél élvezetesebb szerintem (pedig azokat is szerettem).
Itt zárt pályákon mész, van kör és pontból pontba is. Ennek köszönhetően elképesztő grafikát tudtak kihozni, amit jelenleg semmi sem tud überelni. De ez csak ennyit tud...se többet se kevesebbet. Tekinthetjük egy jólszituált techdemonak is, ha ugy jobban emészthető.
Az autókat nem lehet tuningolni, csupán matricákat és festéseket rakhatunk rá.
Itt egy esős esti futam(saját): http://youtu.be/RiKGYQyyHBc
Helytáll a párhuzamom egyébként?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.