A Hollywood Reporter jelentése szerint a Solid Oak Sketches nyolc virtuális tetoválás miatt perel, ezek többek között LeBron Jamesen és Kobe Bryanten feszítenek. A cég szerint az általuk készült tetoválásokat szerzői jog védi, és korábban jelezték is a Take-Two Interactive-nak, hogy (több százezer dolláros) licencdíj fejében használhatják majd őket. A kiadót mindez hidegen hagyta állításuk szerint.
Érdekes egyébként, hogy nem először okoznak galibát a tetoválások a játékiparban. A THQ-t 2012-ben 4,1 millió dollárra perelte egy tetoválóművész a UFC Undisputed 3 egyik tetoválásért, aki ebből végül 22 ezer dollárt kapott meg a csődbe ment kiadótól.
A Madden NFL-sorozat esetében pedig szenzációszámba ment, mikor a 2014-es részben az egyik játékoson az igazi tetoválásai tűntek fel. Az EA Sports akkor azt mondta, ha egy játékos megszerzi a szükséges engedélyeket a tetoválása készítőjétől, belerakják a játékba, de neki amúgy nincs kapacitása arra, hogy egyesével felkeresse az összes művészt.
Szóval igen egy ekkora cég szintn oldja csak meg a licenc problémákat, bár itt igazából a tetováló és játékos között kell rendezni a feltételeket, miután a nevesebb játékosok elég szép summát kapnak a 3d-s pofijukért és szintén elég komoly jogi csapat veszi őket körbe.
Szóval csak azt akarom mondani, hülyén hagnzik a hír, de aki ismeri a mai világ ezen szegmensét annak meg totál nem :)
Akkor jöhetnek majd a fodrászok is a sérók miatt! A builder-klubbok a kifejlesztett izmok ábrázolásáért. A fogorvosok, csontkovácsok, kontaktlencse-gyártók.
Na meg a kedves szülők (kosarasok esetében az anyukák...úúúú, ez de gonosz volt! :D ), amiért a "termékük" a játékban szerepel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.