Két hét múlva felkerül a boltok polcaira a Visual Concepts pankrációjának idei felvonása. Azt nemrég megtudtuk, hogy a pontos megjelenését illetően sokáig kérdéses PC-s változat is egy időben érkezik konzolos társaival, és pár hete az első gameplay előzetest is megkaptuk.
A napokban a fejlesztők egy új játékmódról is lerántották a leplet, amely az online versengésre lesz kihegyezve. Az újdonsült trailer alapján kiderül, hogy saját hőst alkothatunk, akivel más játékosok testén át érhetjük el céljainkat a dicsőség felé vezető úton. Emberünk kinézetét testre is szabhatjuk, és különböző tulajdonságait fejleszthetjük, hogy a lehető legnagyobb eséllyel lépjünk ringbe mások ellen. Az út végén pedig a trónra ülhetünk.
Közben a fejlesztők hivatalos Twitter-oldalukon azt is megerősítették, hogy szembemennek a mai trendekkel, és a WWE 2K18 teljesen mentes lesz a mikrotranzakcióktól.
A WWE 2K18 október 17-én érkezik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A Switch-változat valamivel később esedékes.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.