A Deadline számolt be róla, hogy forrásai szerint hamarosan lezárulhat Ben Affleck utódlása, a Warner Bros. ugyanis kétfősre szűkítette a lehetséges befutók számát a következő Batman szerepére. A magazin úgy tudja, az egyik potenciális jelölt Robert Pattinson, az Alkonyat-széria sztárja, aki az elmúlt években inkább független filmekben volt csak látható. A másik lehetséges választás pedig az új X-Men-sorozatban Bestiát alakító Nicholas Hoult.
A magazin információi szerint jelenleg Pattinson az esélyesebb a The Batman főszerepére, de abszolút nem tűnik még lefutottnak a dolog. A The Hollywood Reporter annyival egészítette ki a hírt, hogy tudomásuk szerint az utolsó pillanatig esélyes volt még Armie Hammer és Aaron Taylor-Johnson is.
A végül Ben Affleck nélkül készülő következő Batman-mozi, a The Batman egy noir hangulatú, inkább Batman nyomozós oldalát kidomborító történet lesz, amit Matt Reeves, az új Majmok bolygója-sorozat rendezője dirigál majd.
Profi casting agenteket győzött meg, akik nyilván tudták, hogy mekkora botrány lesz abból, ha ezt bejelentik, és ennek ellenére felvették, szóval elég jónak kellett lennie. Vagy a castingosok szarok, ez meg majd kiderül.
Aztán ráböktem valami borostás, komolyabb képre és azt mondtam, sima ügy. Jöhet
Mert erre azért már rá lehet fogni, hogy Bruce Wayne:
https://media.gq.com/photos/59adf6cf7246eb56980ac1e5/master/w_800/robert-pattinson-shaved-head.jpg
Szerintem sokkal inkább, mint Bale-en kívül az elmúlt 30 év bármelyik színészére, akire rábízták a szerepet.
És ezeket a bűnügyi filmeknél használták előszeretettel.
Pl a Sin City volt ilyen.
Továbbá Batman nyomozósabb oldalát fogja erősíteni a sztori és itt kérdésessé válik hogy akkor mennyit lesz Batman a jelmezében.
Ha ezeket nézem akkor a vámpir srác akár még jó is lehet. Szerintem inkább krimi vagy hasonló lesz a film mintsem akció.
A készülő Batman film stílusát, történetét, karaktereit meg úgy mindent is nézni kell, hogy úgy ki illene oda be.
Én itt befejeztem, mert egyszerűen nem vágom hogy hogy lehet valakit egy SZEREP alapján besorolni egy "személyiségtípusba". Tom Hank mindenfélét játszott. Akkor milyen tipus ? Vagy Affleck a Hull a hó telizsák alapján ? Cristopher Reeve-nek 4 fostalicska szerepe volt a Superman elött... Őt milyen tipusba soroltad volna ? Ugye neked már a 3 sorozatepzód meg a mellék-mellék szereplő után kijött volna a "karizmája". ( Főleg Charlton Heston mellett ) Hagyjuk már ezt...
Ezt tényleg nehéz volt Batman-ként elképzelni:
https://pmcvariety.files.wordpress.com/2017/07/robert-pattinson-twilight.jpg?w=1000&h=563&crop=1
De ezt már sokkal könnyebb:
https://images.amcnetworks.com/bbcamerica.com/wp-content/uploads/2015/08/robertpattinson.jpg
https://i.pinimg.com/736x/17/81/08/17810897fa55576ed575b304461d3b81.jpg
https://thinkingofrob.files.wordpress.com/2016/12/thr2.jpg
Egyébként tényleg ne csináljunk már úgy,mintha végülis mindenki jó lenne minden szerepre,mert akkor én kérek elnézést.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.