The Elder Scrolls V: Skyrim - Dawnguard DLC teszt

Minden idők egyik legélvezetesebb szerepjátéka tavaly novemberben jelent meg, s a Bethesda nem ült a babérjain az elmúlt nyolc hónapban. A Skyrim immáron beérett, de vajon tud-e még újat mutatni több száz játékóra után is? A kiegészítő megjelenésével újabb elfeledett titkok bukkannak a felszínre, az éjszaka teremtményei előmásznak rejtekhelyükről, s ahogy a prófécia megjövendölte, csak egyetlen hős szállhat velük szembe. S ahogy rablóból lesz a legjobb pandúr, úgy mi magunk is megfertőződhetünk a vámpírizmussal, de foggal-körömmel a vérszipolyok kiirtására is felesküdhetünk. Vajon beteljesedik-e a jóslat, a nap elsötétül-e, s akkor minden órában vámpírok és egyéb szörnyetegek kóborolnak a provinciában? Ideje a tettek mezejére lépni!


A csomag alig fél gigabájtot nyom, s a legfrissebb patch feltelepítése után máris ott találjuk magunkat, ahol az alapjátékban abbahagytuk. Ahhoz, hogy elindítsuk az új kampányt, elég beszélnünk az egyik whiteruni őrrel, aki aggódva számol be arról, hogy vámpírok hordái támadták meg a várost, s minden segítő kéz elkél. Rögtön nekünk is szegezik a kérdést, hogy be szeretnénk-e lépni a dawnguardok közé, s ha rábólintunk az ajánlatra, máris felkereshetjük az ősi vadászok rejtekhelyét. Az egyik első küldetésben egy barlangot kell megtisztítanunk az elátkozottaktól. Naná, hogy az éjszaka lényei is látják bennünk a potenciált, így eldönthetjük, hogy megízleljük-e a vér bukéját, s vámpírrá válunk, netán visszautasítjuk a természetfeletti létet. Hozzáteszem, az előbbi lehetőség sem feltétlen azt jelenti, hogy gonosszá válunk, nem beszélve arról, hogy a vámpírok saját skillfával rendelkeznek, mely számos finomságot vonultat fel. Meg úgy általában: a dawnguardok lúzerek és kész. Remélem átjött az élc. 


A DLC két kampányt kínál, melyek több ponton fedik egymást, sőt a végső cél ugyanaz – mielőtt lelőném a poént, megjegyezném, hogy nem nehéz rájönni arra, hogy kit kell eltenni láb alól… A dawnguardok kampánya olyan, mintha egy újabb céhbe lépnénk, de vajmi keveset mutat az alapjátékban megszokott frakciókon kívül. Kapunk persze masszív páncélt és ütősek a csoport fegyverei is, ám egy idő után unalomba fullad a vámpírok és gargoyle-ok vadászata, a végkimenetel pedig kiszámítható. Rengeteg unalmas beszélgetésen rágjuk át magunkat, feletteseink piszlicsáré dolgokra kényszerítenek. Hozd el ezt és ezt a dolgot, öld meg őt és őt – hiányzik az igazi eposzi küldetésfolyam, lehetett volna igazi bosszúhadjárat is – kár, hogy itt elfogyott a Bethesda fantáziája. 



Szerencsére a vámpírok küldetéssora üdítő és kellően változatos ahhoz, hogy elvigye a játékot a hátán. Amikor elsőnek felkeressük Volkihart, a vámpírok várát, szinte olyan érzésünk van, mintha Bram Stoker regénye elevenedne meg előttünk. Az átok pedig beteljesedik: számos speciális képesség üti a markunkat, egyszerre lehetünk erősek és félelmetesek, egész Skyrimet a markunkban tarthatjuk. Igazi dráma ez, s teljesen új élményt nyújt. A vérfarkasokkal ellentétben nem csak naponta egyszer alakulhatunk át bestiává, hanem többször is. Vampire Lord alakban igazi megállíthatatlan fenevadakká válunk, s a visszaalakulás után sem kell újra felszerelnünk magunkat. Miénk a drain life skill, holtakat éleszthetünk fel, látunk a sötétben, idézhetünk gargoyle-t, denevérrajjal zavarhatjuk össze az ellenfelet, rövidtávon teleportálhatunk – csak néhány finomság, hogy mi vár ránk vérivóként. Ráadásul, ha kifogynánk a szuflából, bármikor ihatunk a közeli ellenfelek véréből. 


A vámpírizmusnak vannak árnyoldalai is, de könnyű velük együtt élni. Először is: innunk kell az alvó áldozatok véréből éjjelente – szerencsére Volkiharban vannak erre rendszeresített tehenek is, ha nincs a közelben áldozat, netán vegetáriánus életmódot folytatunk. Az éhségünk csökkenti a sebzésünket és a vámpírképességeinket, valamint a nappal szembeni ellenállásunkat. És még egy apróság: Vampire Lord formában csak külső nézetből irányíthatjuk hősünket, ami nem feltéten hiba, de kényelmetlen lehet – én például már az alapjátékban sem szerettem.


Essen szó az éjszaka másik alakváltóiról, a vérfarkasokról is. Ők is szembesülhetnek néhány változással – igaz, a történetben vajmi kevés szerepük van. Nem kapnak új küldetéseket a companionsok, s mivel nem szívlelik egymást a vámpírokkal, így hatalmas kihagyott ziccernek érzem a téma hanyagolását. A vérfarkasok lassabban fejlődnek, mint a vámpírok, s míg a kutyalelkületűek csak halott embereket fogyasztva szerezhetnek perkeket, addig a Harkon szolgái az élőkből is. A játékos önfejűsége határtalan, mondván „nosza, majd én megmutatom, milyen egy dawnguard farkasember, ha már a Bethesda fittyet hányt rá” – kár, hogy eme kampányban csak vámpírokat, falmereket és csontvázakat irtunk, belőlük meg nehéz táplálkozni. 


A történeten felül az expanzió néhány új területet is elérhetővé tesz, de csak mutatóba. A legtöbb helyszín, ahol megfordulunk ugyanarra a tájra és kazamatákra építkezik, amire az alapjáték. Kivételt képez egy másik dimenzió, a Soul Cairn, ahol látogatást tehetünk. Igazi, lilás fényben pompázó kísértettanya csodálatos kristályokkal és szellemlovakkal – talán a Dawnguard legélvezetesebb helyszíne. Harkon tanyájáról már megemlékeztünk, ami igazi Drakula-feelinget áraszt. A játék mechanikája is átalakult. Ott van a kovácsolás például: a sárkánycsontokat most már felhasználhatjuk kardok, buzogányok készítéséhez is, kár, hogy a daedric fegyverek továbbra is a legerősebbnek számítanak. Az alapjáték nagy hiányossága volt, hogy nem tudtunk nyilakat kovácsolni, most már erre is lehetőségünk nyílik. 


A számszeríjjak bevezetése jót tett a címnek, s habár az újratöltési idő lassabb, mint a sima íj esetében, a mechanikus szerkezet jóval nagyobb sebzést eredményez – jó hír, hogy ennek is van daedric változata. Az új teremtmények között találjuk a gargoyle-okat, a death houndokat és a bonemeneket, azon túl, hogy igazi hátborzongató lények, remek designnal vannak megáldva. Találunk még páncélozott trollokat is – ellenük és a többi lény ellen is megvan az ellenszer, amire ha rájövünk, könnyedén a földbe döngölhetjük őket. Immáron lovak nyergéből is harcolhatunk, nem kell már unalmasan végigzongorázni azt az animációt, míg hősünk komótosan kiszáll a nyeregből. Bár a csapások pontosságával nem vagyunk megelégedve, – a magyar lovas nemzet – miért ne szórnánk az áldást íjjal? A látvány terén nem történt változás, s általános dolog a számos technikai bug megléte: tereptárgyakba akadó szereplők, röhejes fizikai bakik és sorolhatnám. Ám mostanra a rajongók már biztosan együtt tudnak élni ezekkel. 


A Bethesda annak idején megesküdött arra, hogy a Skyrimhez érkező DLC-k igazi, régivonalas kiegészítők lesznek, melyek lemezen érkezve is megállnák a helyüket. Az állítás csak részben igaz: kevés az új helyszín, a dawnguard-oldal bakfitty a vámpírokéhoz képest, viszont a játékidő 15 órát ölel fel első nekifutásra, amiből még több kisajtolható az új mellékküldetések teljesítésével.  A Dawnguard gyökeres változásokat léptet életbe a vérszívók megjelenésével, a néhány új ingóság mellett nyugodt szívvel titulálhatjuk a csomagot kihagyhatatlannak. Az élmény magával ragadó, s bízzunk benne, hogy a fejlesztők folytatják a gyomok kiirtását. Az alapjátékhoz hasonlóan, a Gamekapocs ismét végigjátszással kedveskedik az olvasók számára. 

A DLC értékelése: 8.5

Kapcsolódó cikkek

• Az elmúlt évtized legnagyobb hatású játékai
• The Elder Scrolls V: Skyrim – Special Edition teszt
• TES V: Skyrim - Dragonborn DLC teszt
• TES V: Skyrim - Hearthfire DLC teszt