Frissítve: Gears 3 - készült belőle egy PS3-as port is

  • Írta: Baloo
  • 2020. május 21.
  • Videó
Link másolása
Bármennyire is összeforrt a Gears of War-franchise neve az Xbox márkával, sokáig pletykálták, hogy talán a Sony masináján is tiszteletét teszi majd egyszer. Most felkerült a YouTube-ra egy videó, amiben a harmadik rész egy PS3-as devkiten fut.

Az előző generáció meghatározó Xbox-exkluzív szériája volt a Gears of War, aminek csak az első része jelent meg valamennyivel a konzolos megjelenés után PC-re is. Ez csak azért érdekes, mert a jogokat 2014-ig nem a sajátjaként birtokolta a Microsoft, és sokszor pletykáltak róla, hogy Xbox 360 mellett akár PlayStation 3-ra is ellátogathatna a Delta Squad.

Mint az ismert, ez nem így történt, és a széria második, harmadik és Judgment című (előzmény)része kizárólag Xboxon elérhető. Ennek ellenére mégis itt van egy videó, ahol a játék a feltöltő szerint egy PS3-as devkiten fut - ebben ugyanis több RAM van, ami nélkül el sem indul a program. Ez a Gears of War 3 természetesen nem a végleges verzió, hanem egy 2011. május 19-i build, ami enyhén szólva is bugos, valamint néha a képfolyamatosság is egy diavetítés hangulatát idézi.

Az igazságot talán soha nem tudjuk meg a videó hátteréről, ugyanis az Epic nem nyilatkozott még semmit vele kapcsolatban, valamint a feltöltő sem tudta megmondani, hogy miért is létezik ez a port - de nem is tervezi megosztani a fájlokat a nagyérdeművel.

Update! Az Epic megerősítette a Kotaku újságírójának, hogy a fenti portot valóban ők készítették, méghozzá azzal a céllal, hogy teszteljék az Unreal Engine 3 új képességeit a PlayStation 3-on - vagyis a PS3-as Gears of War 3, mint valódi termék, sosem létezett. A Kotaku ezenkívül úgy tudja, a port egy 2011-es hackertámadás következtében szivároghatott ki.

6.
6.
JohnSpartan
MS 360-as korszak legjobb exklusive játèka mai napig. Story-ban, multi coop-ban, rongyá vert minden hasonló játèkot. Kár érte...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...