HWSW: Indul a második antitröszt-per a Google ellen az USA-ban
- Írta: szlav
- 2024. szeptember 9.
Éppen csak kimondta a bíróság első fokon, hogy a Google monopóliumot épített az online keresőszolgáltatások piacán, máris új per elé néz az Egyesült Államokban a cég. Ezúttal az online hirdetések, illetve az azokkal összefüggő szolgáltatások, technológiák piacán merült fel, hogy a vállalat jogellenesen korlátozta a versenyt.
Az ügyészi indítvány szerint komplex szolgáltatás-hálózatot épített ki az évek során, részben akvizíciókon keresztül, az adtech-eszközök használatát korlátozta, illetve manipulálta a hirdetési aukciókat.
Az ügy háttere gyakorlatilag ugyanaz, amiért az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban is folyik már versenyjogi vizsgálat, illetve különböző fázisokban lévő eljárás a Google ellen. Ezek kivétel nélkül azt sérelmezik, hogy a társaság egyszerre van jelen termékeivel a digitális hirdetések megjelenítésében, értékesítésében és közvetítésében, mely lehetővé teszi a cég számára, hogy a versenytárs szolgáltatókat különböző módszerekkel szisztematikusan kiszorítsa a piacról.
Az ügyészség az Ad Manager platform eladására kényszerítené a vállalatot - részletek a HWSW-n.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.