Új AA stúdió - gyorsabban, többet szeretne a Microsoft

  • Írta: JesusHun
  • 2024. augusztus 3.
  • Hír
Link másolása
Hónapokkal azután, hogy elküldték a lean team-eket, az Activisionnel közösen új kisebb stúdió felállításán dolgozhat a Microsoft, aminek az AA játékok gyártását adnák feladatul.

A mai AAA játékok fejlesztése rendkívül időigényes, elképesztően sok munkaórát és emberi erőforrást vehet igénybe, ami a végén akár több száz millió dolláros költségeket is jelenthet, amit nem minden esetben követ hatalmas profit, van hogy csak valamicskével több jön vissza mint a befektetés.

A Microsoft történelmi jelentőségű Activison felvásárlása előtt a fejesek kicsit puhatolóztak az Activision Blizzard háza táján, hogy mi lesz a tetemes játékkatalógus sorsa, ami úgy tűnik most első hullámban végre kiderül. A terv nem más, mint a régebbi Blizzard IP-k valamilyen formában történő felhasználása, amit egy új, AA minőségű játékok fejlesztésére létrehozott stúdió keretein belül valósítanának meg. A dolgozók egy részét a néhai King tagjai alkotnák – ők készítették többek között a mobilos Candy Crusht –, és akár olyan alapanyagokhoz is hozzáférhetnek majd, mint az Overwatch, a Warcraft vagy a StarCraft.

A hosszas és költséges tripla A címek mellett így a Microsoft gyorsabban és több játékot tud majd piacra dobni, amivel az adott címek rajongói is jól járnak. A modell sikerességét jól szemlélteti a Pocket Pair Palworld-je, ami mindössze 6.7 millió dollárból készült el, és már most ennek a sokszorosát hozta vissza, de említhetnénk az egyfős LocalThunk fejlesztő roguelike kártyajátékát, a Balatro-t is, ami a kiadása utáni első órákban elérte az 1 millió dolláros bevételt.

1.
1.
crytek
Csak nem minden mobilos vagy f2p farmolos fos legyen... Single warcraft vagy starcaft jó volna
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...