Borzasztóan áll a Nintendo Wii U

  • Írta: fojesz
  • 2014. május 7.
  • Biznisz
Link másolása
Nagyon úgy néz ki, hogy mindenki ma akarja elmondani, hogyan sikerült az elmúlt üzleti éve: ahogy arra lehetett számítani, a Nintendo nem sok jót tudott közölni a nagyérdeművel.

A Nintendo még januárban vallotta be, hogy az elmúlt üzleti éve sem sikerült a legjobban - nos, a tényleges eredmények sok szempontból még ezt az előrejelzést is alulmúlják.

A cég forgalma a márciusban véget ért évben 571,7 milliárd jen (5,63 milliárd dollár) volt, ami 10 százalékos visszaesés éves szinten, az üzemi vesztesége a tavalyinál is nagyobb volt, 46,4 milliárd jenre (456 millió dollárra) rúgott, a nettó vesztesége pedig 23,2 milliárd jen (228,6 millió dollár) lett. Ez már sorban a harmadik év, hogy a Nintendo működési szinten veszteséges.

A kiotóiak szenvedése elsősorban a Wii U pocsék teljesítményének tudható be természetesen. A konzolból a boltokba kerülése óta alig 6,17 millió darabot adtak el, a lejtmenetet pedig érzékelteti, hogy ebből csak 2,72 millió darabot tettek ki a tavalyi üzleti év eladásai. Wii U-s játékból 18,86 millió példány fogyott tavaly, a Super Mario 3D World, a New Super Mario Bros. U és a New Super Luigi U is 1 millió eladás felett teljesített.

A 3DS-nek 12,24 millió eladott gépre futotta tavaly (ebből 2,2 millió volt 2DS), játékból 67,89 millió példány ment el - a Pokémon X, a Pokémon Y, az Animal Crossing: New Leaf, a Luigi's Mansion: Dark Moon, a The Legend of Zelda: A Link Between Worlds és a Mario & Luigi: Dream Team voltak az éllovasok.

A Wii-ből 1,22 millió, a Wii-s játékokból 26,16 millió példány fogyott, a DS-re még 130 ezren voltak kíváncsiak, a DS-es játékokból pedig 10,29 millió talált gazdára.

A Nintendo a következő üzleti évre 590 milliárd jenes forgalmat és 20 milliárd jenes nyereséget vár, Wii U-fronton a Mario Kart 8-tól és az új Super Smash Bros.-tól remél sokat. A jövőbeli tervei kapcsán azt ismételte, amit már januárban is elmondott.

56.
56.
kristof97
#55: Jó már neked. Most irigyellek. :D Szerencsés vagy.
55.
55.
Trapyd
#54: Nekem pl. nem izzad a tenyerem.
50.
50.
Quent1n
#43: Elaludtak? :) Szerintem pont, hogy túl gyorsan rohantak bele az újba és nem igazán gondolták ezt át. Elsők akartak lenni és utolsók lettek. A Mario szerintem sose lesz lejárt lemez ráférne talán egy kis pihentetés és vérfrissítés.

myrte: Ezek biza jó címek de kérdés, hogy vajon ezektől fog akár csak megkétszereződni az eladott konzolok száma? Szerintem nem. Egyébként meg igazad van nincs válságba a Nintendo meg semmi egyszerűen ezt most benézték kicsit, fognak ők még nagyot dobni. Kérdés, hogy mik a hosszú távú terveik a Wii U-val.
48.
48.
#34: Azert annala 100 millio wii tulajnal megneznem hanynal van otthon ipad, illetve azoknal akiknel van mikor kapcsoltak be utoljaraa wii-t.
Nincs piaca ennyi.
47.
47.
#41: Nem lesznek valtozasok, errol tegyel le.
Hatalmas a buko az egesz es ezt a nintendonal is latjak.
46.
46.
#25: Egyreszt de, mivel a hc retegnek amiatt nem kell.
Az a reteg akinek a wii-k keszulnek meg osszezsugorodott a tabletek/telok miatt.
Addig meg nem lesz ra jatek amig nem uzlet, addig viszont nem uzlet amig nincs meg az elegseges eladott darabszam.
Ezt a nintendo baszta el.
Mondjuk eleg nehez elore latni, de a tabletek sikere mar latszott es a cegeknel meg egy rakas olyan tulfizetett buzi ul akiknek ez a munkaja, hogy megjosoljanak dolgokat. Ami jelen esetben nem lett volna tul nehez feladat.
Azt az osztalyt kene kibaszni a cegtol.
45.
45.
#21: Idiota.
A nintendo a kozolokbol el.
Ha nem fejlesztenek mennek a sullyesztobe.
Tenyleg igaza van egy ket embernek. Te kurva retardalt vagy..
44.
44.
myrte
Japánban nyáron fog kijönni a Bayonetta 2, Hyrule Warriors. Megdobhatják az eladásokat a Mario Kart mellett.
Nyáron majd jön egy frissítés amivel DS játékokkal is lehet játszani a WiiU-n.

Szóval a potenciál megvan.

Megcáfolták, hogy lenne az E3-ra új hardver bejelentés. Szerintem kiegészítőt mutathatnak. Ha jól emlékszem, régen volt olyan hír is, hogy nagyban kacsingatnak az egészségügyi téma felé. Akár kiadhatnak is egy két karral felszerelt 3DS-t is. Majd kiderül a vizsgaidőszakban, hogy mit találtak ki a japánok.

Minden cégben vannak mélypontok, főleg egy több, mint 100 éves múltú cégben. Nem kell padlót fogni 2 rossz évtől.
43.
43.
p3ti
#41: N -nek 1 kúrva nagy baja van azon kívül hogy elaludt - nincsen rá aki fejlesszen. Mivel a Nintendo nem tud 30 játékot egyszerre fejleszteni, így hát marad a várakozás... és aki várakozik, és elkezd unatkozni, az talál mást (xbox, ps). Ötlettel nem lett volna baj, és én még mindig azt vallom hogy a hardverrel sem. Csak amit művel az N, az katasztrófa. Már olyan szinten lejárt lemez pl. a Mario, hogy aki kicsit igényesebb, az már várna vmi újra
42.
42.
Norbiii
#41: pocsékol-pocsékul na..
40.
40.
Norbiii
#38: ...........és EKKOR írtam, hogy a Wii U tarolhat, és nem azt írtam, hogy most tarol!

Így akartam, bocs.
39.
39.
Quent1n
Ez bizony bukta és ezt el is ismerhetik akár. És szerintem egyáltalán nem a szoftveres része miatt főként hanem a hardveres miatt. Pl. én nem tudnám elképzelni, hogy ha van egy Wii-m mi a francnak cseréljem le a Wii U-ra?

Adott volt egy világverő Wii amit egy olyan rétegnek csináltak akik eddig nem igazán voltak a "sakktáblán" és lám kiderült, hogy ez a réteg elég durván nagy. Ők kaptak egy tökéletes konzolt amivel el lehet játszani egy fárasztó nap után, vagy épp a család is szórakozhat együtt. Csupa-csupa jó játék, mozgásérzékelős cucc, egyszerű és OLCSÓ cucc és kész a csoda. Erre itt a Wii U ami semmi olyat nem ad ennek a rétegnek ami azt mondaná, hogy "na erre megéri lecserélni a Wii-t". A Mario a Wii-n is pont elég pofásan nézett ki, ping-pongozni azon is pont elég jó volt. Tablet kontroller? De jó, egy ember játszhat vele a családból a többi meg nézheti. Meg lehet nézegetni rajta dolgokat meg tapizni, hurrá. Ez a nagy újítás? Ugyanmár. A PS4 meg a BOX könnyebb helyzetbe volt, mert ott pontosan tudták mi kell az embereknek viszont a Nintendonak nem sikerült kitalálnia, hogy a sok millió konzoltulaj mégis mire cserélné le a meglévő konzolját. Nem bántom őket, mert szinte lehetetlen feladatra vállalkoztak és hát így jártak. Én a helyükben vártam volna még 1-2 évet és az új konzolokat, megnéztem volna, hogy fogadják őket a userek és szépen kényelmesen hoztam volna az új Wii-t amivel legalább profitot termelhetnének. Persze közben minden felületen tudattam volna a userekkel, hogy valami nagy dobás jön amire megérni várni. Ezen a Wii U-n SZERINTEM (tehát simán tévedhetek) semmilyen játék nem fog komolyat lendíteni, mert a többség már leírta és inkább vett egy PS-t vagy XBOX-ot és ez méginkább igaz lesz amint 1000% lesz, hogy jön valami új Nintendo konzol. Meg lehet nézni ott a PS4 arra sincs ám egy tonnányi jó játék mégis sokan megvették és megveszik, mert több fantáziát látnak a gépbe.

A Wii U-t szerintem le kell írni veszteségnek, támogatni annyira, hogy érezzék az N fanok, hogy törődnek velük azért, és dobni egy újat HA tudnak.
35.
35.
Norbiii
#34: Wii tulaj, elírtam.
34.
34.
Norbiii
#33: Rátapintottál a lényegre, ezt már én is megemlítettem párszor. Nem ez az egyetlen ok, de ez az egyik. Most számolnék egy kicsit, és egy kis üzletpolitika:

- Van 100 millió Wii U tulaj.
- Most csak kapásból mondok egy számot, például ebből a százból 50 millió N "fan" a maradék 50 millió meg csak úgy megvette, mert megtetszett neki. Ez a szám lehet jóval több, és jóval kevesebb is, csak egy példa. Aki nagy Nintendo fan, az előbb-utóbb Wii U-t fog venni, de eddig csak 6 millió fogyott (ami szerintem nem olyan rossz, de nem is a legjobb), tehát a Nintendo tulajok túlnyomó többségét, nem sikerült meggyőzniük, mert több mint 6 millió N fan van a világon! Tehát nem feltétlenül a Wii U-val val csak a baj, ez is egy nagyon fontos tényező, mert ha sikerülne meggyőzni a Wii tulajokat, hogy váltsanak Wii U-ra, akkor jóval jobbak lennének az eladások. És ezek csak az N fanok, ennél még van tovább! Meg lehet győzni a nem N fanokat is, de ahhoz kellenek: Call of Duty, Assasin's stb...játékok, ezek megvannak, kell Watch Dogs, az is lesz, Zombie U már van, és kéne egy GTA is! Ha ez meg van, akkor a Wii U tarolni fog!!!
33.
33.
abydos
#20: Főleg nem úgy, hogy volt egy nagyon hasonló konzuljuk, aminek a neve benne van ennek a nevében is és nagyon hasonló játékok voltak rá. Azt megvették az emberek, kétszer minek ugyanazt? Itt egy átlag játékosról/család szemléletről beszélek, nem pedig olyanról, aki képes egy Mario Kart vagy Zombi U miatt konzolt venni. Itt azokról van szó akiknek ebből áll a játék „van az a pirossapkás ipse, tudod ugrál és gombát eszik”. Nekik bőven elég volt a Wii és nem is fognak más konzolt venni egy darabig. Na ezzel nem számolt a Nintendo, mert eladott 100 millió ilyen embernek egy gépet, csak ebből úgy tűnik alig pár millió az, aki tudja mit is vesz és miért akar újat. Ezért voltak olyan jók az előző generációs háborúban és ezért nem képesek eladni gépeket újra erősen -túlárazva-.
32.
32.
abydos
#5: Az lehet, hogy könnyű, a telefonom is könnyű, de fárasztó tartani mindent egy idő után, főleg ha mozgásérzékelős irányítód van hozzá ami tepsi méretű. Még légellenállása is van :D Ráadásul a kezeddel többször kell elengedni az egyik felét legalább, hogy a képernyőt babráld ami sok kicsi, sokra megy alapon elnyeli az energiádat. Egy konzolt pedig nem 15 percre kapcsolsz be, hogy addig addig játszom, amíg elbírom a kontrollert.
31.
31.
Csoki80
#30: Persze, de előbb, ha felfuttatná a gépet a nagy N a várva várt játékokkal, amiknek indulásra ott kellett volna lenni, lehet, hogy már vagy 20-30 millió gép el lenne adva és a külsős fejlesztők sem húznák a szájukat, mert lenne kinek eladni, aztán meg jöhetnének a többi gamerek is akik csak codozni stb akarnak, de fordítva nem lehet felépíteni a rendszert, mint ahogy szerintem az N akarta....
Más: nem nagy dolog venni manapság egy pc-t vagy konzolt most ne a magyar valóságra gondoljatok ;-)
30.
30.
trion96
#27: "Egyébként meg pont azért vesznek konzolt az emberek, mert bizonyos játékok kellenek nekik. Ma már mindenkinek van pc-je a többi cimre."

Ez nem feltétlenûl igaz.
Mindenkinek van pc otthon, de az enyémen az ac4 el se indúlna az tuti. Úgyhogy nagyon fontos dolog lenne az, hogy minnél több multiplatform játék jöjjön wii u-ra!
29.
29.
turi
#16: Képzeld vkinek nincs pénze két gépre.Én Wii U-t vettem volna ha normálisan lenne támogatva de mivel ez nem valósult meg, más alternatíva után néztem.(ps3)
28.
28.
myrte
#27: Yep, exkluzívok kellenek, mert ott van a pc, box/ps a többi címre.

Szerintem a Mario Karttal megnőnek az eladások. Még ingyen plusz játék is jár hozzá.
27.
27.
Gamelord
#20: Hol látszik az, hogy ezt a gondolatmenetet alkalmaznák? Van maximum 5 emlitésre méltó saját cim. Egyébként meg pont azért vesznek konzolt az emberek, mert bizonyos játékok kellenek nekik. Ma már mindenkinek van pc-je a többi cimre.
26.
26.
RangerFox
Az a baj hogy multiplatform cím kéne rá, hogy megnőjön az eladás, de a fejlesztők addig nem fejlesztenek rá játékot, amíg meg nem erősödik az eladása a WiiU-nak. Mert annyira jó exkluzívok vannak rá, hogy vétek lenne temetni a konzolt, de a mai korosztálynak ez már nem elég. Igaz, ami multiplatform játék kijött WiiU-ra, az százszor szebb mint Xbox360/PS3-on, szóval nem a hardverrel van a gond, ennél fogva nem fognak mostanában új asztali konzolt bejelenteni, szóval ezt a témát ne erőltessük.
25.
25.
aordog
Könyörgöm..itt nem a hardver a gond.
A szoftver a probléma, illetve annak hiánya.
A WiiU- mal nincs gond, de sajnos ez kevés.
A Nintendo be...pta a f...t és csak úgy evickélhet ki ebből ha lenyeli.
Jelenleg csak egy lehetőség van a számára. Mindenkit meggyözni a gép maximális erejéről, de ehhez kell egy GTA5 átirat, ami veri a 360 és PS3- as verziot, illetve egy Watch Dogs sem ártana. Az EA- vel meg jobb ha közös nevezőre jutnak.
Ha az emberek maradék bizalma is elveszik, akkor innentől kezdve jöhetnek bármivel.
Persze kell majd egy erősebb gép, de itt az a baj, hogy jönnek a Nes Remixekkel, de a mostani igényeket meg semmibe veszik.
Sajnálom, mert hatalmas ötletek lehetnének, de játék is kell hozzá. Én kitartok...
24.
24.
karcsikaa4
Szerintem itt az ideje abba hagyni :/
23.
23.
Birkazoli
#22: Hol a francba olvasni ekkora blődséget, hogy 2015-be jön egy állítólagos konzol? Nem hinném, hogy most a Wii U-t ennyire cserben hagynák, hisz szinte most fog jönni a Mario Kart, a Super Smash Bros. O_o
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...