Paradox módon a tizes toplista ellenére a 2011-es év viszonylag eseménytelenül telt, ami talán annak köszönhető, hogy minden szenzációs bejelentés kisebbet ütött a vártnál. Persze akadtak meglepetések, de ezekre sem tudtuk igazán felkapni a fejünket, előbb-utóbb mindent ki lehetett számolni.
10. Leépítések és bezárások
A joker kártya, hiszen leépítések és bezárások minden évben történnek - ettől függetlenül ezek a sajnálatos történések esztendőről esztendőre is meghatározzák a játékosok életét, hiszen ezekkel együtt a kiadók játékportfoliója is átalakul. Idén is jutott rossz hírekből bőven: az Activision miután felvásárolta, két cím utána bezáratta a Bizarre Creationst, a Disney Interactive Studios pedig stratégiaváltás okán mondott le a Turok-fejlesztő Propaganda Gamesről, ráadásul a változások szele az Epic Mickey fejlesztőit is érintette. Három stúdiót zárt be a Sony Online Entertainment, valamint lelőtte az Agency projektet, a THQ pedig búcsút vett a Kaos Studios csapatáttól, míg a Volitionnél csak leépített, de a Red Faction-szériát végleg megölte. Kínlódik a Fallout MMO miatt a Bethesdával pereskedő Interplay is, decemberben pedig azt is megtudtuk, hogy a GSC-nek és a S.T.A.L.K.E.R. 2-nek is vége.
9. Erősödik a casual vonal
Ha lehet ilyet mondani. Nem vagyunk nagy Sims Social- vagy Farmville-játékosok, de a casual piac minőségi átalakuláson esett át, a fejlesztők nagykutyává váltak és hosszú távon gondolkodnak. Mi sem mutatja mindezt jobban, minthogy a Farmville-felelős Zynga idén sok új program mellett saját platformot jelentett be, az év végén pedig tőzsdére ment - sőt úgy hírlik, a Farmville alapján még film is készül majd. Az 500 millió letöltést elért Angry Birdsről ismert finn Rovio maga is tőzsdére készül, a dühös madarak márkáját pedig még inkább kiterjeszti a jövőben. Természetesen ilyen buliból az Electronic Arts sem maradna ki: az óriáskiadó felvásárolta a Bejeweledet fejlesztő PopCapet és a facebookos The Sims Social is rendkívüli népszerűségnek örvend.
8. Szép idők jöhetnek a PC-re
A PC-t ugyan temetni szokás (igen, tudjuk, hogy itthon mindenki PC-n játszik, ezért trollok vagyunk), viszont úgy tűnik egyelőre, a számítógép, mint játékos platform nem múlik el egyelőre, viszont a játék rajta alaposan átalakul, erre bizonyíték a Facebook-játékok fejlődése is - Civilization World, valaki? A konzolgyártók közül egyelőre a Microsoftnak érdeke a PC érdekeit képviselni, nem véletlen, hogy a Windows 8-on már az Xbox Live is elérhető lesz, a Kinect pedig hivatalosan is használható a számítógépeken - persze ez utóbbit egyelőre felesleges túlmisztifikálni, mert úgy látszik, a kamera elsősorban, mint nemjátékos eszköz fog érvényesülni a platformon, ilyen minőségben viszont a PlayStation Move is megjelent PC-n. Furcsa módon a PC Gaming Alliance folyamatos bomlása is erősíti a platformot, a gittegylet annak idején marketing célokkal jött létre, most viszont, hogy van lehetőség önálló kereseti lehetőségre, a tagok sorban hagyják el a szervezetet.
7. Felhőben játszunk
Jelenleg az egyik legizgalmasabb fejlesztés számunkra mindenképpen a felhő alapú játék lehetősége. Azt már megszoktuk, hogy a mentéseinket távoli szervereken tárolhatjuk (a Steam régóta tud ilyet, de van ilyen lehetőség a PlayStation Networkön és az Xbox Live-on is), a cloud gaming viszont sokkal nagyobb előrelépés: ez esetben úgy játszhatunk, hogy még csak különösebb hardverre sincs szükségünk, elég a gyors internetkapcsolatot biztosítani. Érdekes próbálkozásnak tűnik a Gaikai is: ez szintén cloud gaminget ígér, viszont itt böngészőben játszhatunk, mintha egy YouTube-videó elevenedne meg!
6. Bemutatták a Nintendo Wii utódját
A Nintendo Wii U újgenerációs konzol lesz, mégis ennyire hátracsúszott: egészen egyszerűen azért, mert egyelőre óriási csalódás a gép, legalábbis amit a kiotói játékgyártó művel vele. Nem tisztünk ebben a cikkben pálcát törni a Wii U felett, az is lehet, hogy az új tabletszerű kontroller kifejezetten hasznos darab lesz, de az tény, hogy az E3-as bemutató borzasztó csalódást keltő volt, jobbára azért, mert a Nintendo teljesen rosszul építette fel az előadást, és alig tudott olyan fejlesztést mutatni, ami az új gépre készül. A Nintendo szerint a Wii U végleges változatát csak a következő E3-on mutatják be, így a konzol csak az év második felében debütálhat - már ha minden rendben halad, mert nem sok jót hallani a háttérmunkálatok felől.
5. Poénból ellopták mindenki adatait
Aki regisztrált valamilyen online játékos szolgáltatásra, jó eséllyel kapott egy e-mailt vagy értesítést az üzemeltetőtől, hogy cseréljen mihamarabb jelszavat, mert az oldalt feltörték, és elloptak onnan minden adatot, köztük a bankkártyákkal kapcsolatos információkat is. Nem vicc, a hackerek gyakorlatilag minden fontos rendszert letaroltak: a PlayStation Network volt az alfa, ezt követte a Sony Online Entertainment, majd áldozatul esett a Sega, a Square Enix, az Epic Games, a Bethesda, a Codemasters, a Nintendo és a Steam is. Az esetek többségében a LulzSec nevű csoport volt a ludas, akik gyakorlatilag poénból lopkodtak adatokat, nem volt céljuk, azokat felhasználni vagy értékesíteni.
4. Az okostelefon, mint játékplatform
Mindig is kardoskodtunk amellett, hogy az okostelefonokkal és a tabletekkel játékplatformként is számolni kell, és íme: tényleg. Az androidos vagy iOS-es (esetleg windowsos) eszközök reális alternatíváját képezik a kézikonzoloknak, hiszen sokkal olcsóbban kínálnak bizonyos játékokat, amikkel könnyű elcsábítani a nem el kötelezett felhasználókat. A platform fejlődése rendkívül fontos, mint alább részletezzük, van komolyabb hatása is, ráadásul mi bizonyítaná mindezt jobban, mint hogy a Sony a PlayStation Certified telefonok és tabletek gyártásába kezdett, ami a Sony Ericsson márka megszűnésével csak tovább folytatódhat. Ja, és decemberben a GTA III is megjelent a mobilplatformokra, sőt az OnLive is kipróbálható hordozható formában.
3. Generációt váltottak a kézikonzolok
A kézikonzolok generációváltása mindenképpen dobogós történés, még akkor is, ha az előzetes hírek alapján kezd elfogyni a szufla ebben a szegmensben - igény szerint a harmadik és a negyedik pozíció megcserélhető. Idén februárban és márciusban megjelent a Nintendo szemüveg nélküli 3D-t kínáló kézikonzolja, a 3DS, december közepén pedig Japánban rajtolt el elsőként a PSP brutális teljesítményt ígérő testvére, a Vita. A számok viszont sem a Nintendo, sem a Sony lelkesedését nem igazolták, a 3DS eladásai rendkívül visszaestek az első hónapok után, ami révén csökkenteni kellett az árát, a Vita pedig még a 3DS nyitóhétvégéjét sem múlták felül. Persze leírni egyelőre felesleges a konzolokat, a 3DS az utóbbi időben vígan elvan, és a PlayStation Vitára is vár még az európai és az amerikai premier.
2. Nintendo: amikor a tyúk nem tojik többé aranytojást
Mindebből kifolyólag a második legfontosabb történés a Nintendo hanyatlása volt. A Nintendo DS és a Wii virágkora lejárt, az idei évre ez rá is nyomta a bélyegét a vállalatnál: a 3DS árcsökkentésének bejelentésekor a Nintendo történetének első veszteséges negyedévét produkálta, ami után még Satoru Iwata és a cég igazgatósága is csökkentette a fizetését, hogy így ismerje el a felelősségét. Ráadásul a veszteségek minden próbálkozás ellenére tovább duzzadtak a harmadik naptári negyedévre, az április-szeptember közötti időszakot 57,3 milliárd jenes üzemi veszteséggel zárta a vállalat, noha 2010-ben ugyanekkor 54,2 milliárd jenes nyereség állt a mérlegben. Most a karácsonyi eredményeket várjuk, utána pedig nagy kérdés, hogyan rajtol a Wii U. Mi szurkolunk!
1. Az év vesztese a Sony
Szegény Sony, egyértelműen a japán vállalat lett a 2011-es év lúzere - és itt most elvonatkoztathatunk a szó mindenfajta becsmérlő, pejoratív vonatkozásától. Ahol lehetett, a gyártót megtalálta valami rossz: kezdődött minden a PlayStation 3 feltörésével, amit a Sony jobb megoldás híján az ebben közreműködő hackerek, főleg George "GeoHot" Hotz üldöztetésével próbált orvosolni különösebb siker nélkül, viszont azt elérte, hogy az Anonymous rászálljon. A hackerszervezett állítólag fontos szerepet játszott a PlayStation Network feltörésében, aminek következtében a szolgáltatás hosszabb időre szünetelt, milliós dolláros károkat okozva. És ez még csak a kezdet: a Sony ellen a leállás és az OtherOS funkció eltávolítása miatt csoportos kereseteket nyújtottak be, a különféle szabadalmak miatt az LG-vel történő összebalhézás miatt egy időre állt a PlayStation európai terjesztése, szívott a vállalat a japán földrengés miatt, és még a londoni raktár is kigyulladt a helyi zavargások révén. Ezek után kész csoda, hogy a vállalat a pénzügyi veszteségeit gyakorlatilag csak az árfolyamkülönbségeknek köszönhette.
Dióhéjban ez volt 2011. A lista természetesen szubjektív, várjuk a Ti észrevételeiteket is!
...D5000 VS Kumite, v. kikrol irtal??? ^^
Amugy Kumite gondolatmenetet konnyebb volt kovetni szamomra...
Azért mert valaki szép mondatokat ír, hasonlatokat, még nem lesz több a mondanivalója. Sajnálom de egyszerűen nekem annyi jött át, hogy a ps3 tud HD-t, nagyobb a teljesítménye, ergo ,,több benne a lehetőség,, meg hogy fogd már fel, hogy jobb a ps3 mint a wii. A stílusomért elnézést kérek D5000, de nekem ennyi jött át, lehet bennem van a hiba.
tedd ezt te is majd húzza kurva anyádba..plusz kaptunk egy klassz békés végszót is 43. kommentben....
Remekül fel tudsz sorolni, sok önálló gondolatod van, büszke vagyok rád fiam...
Nyugodj békébe meg ilyenek... . As-Salamu Ulaikum
Utoljára írom le: nekem a Wii adja a legtöbbet. Mit erőlködsz még mindig? Nem fogom a PS3-at többre értékelni, ha nekem nem az a jobb konzol!
És bár nem akarlak elkeseríteni, de nem a csodásan, égi tüneményként tündöklő személyiségedben rejlő jobb és szebb értékelése tehet róla, hogy PS3-ad van... PS3 szebb, oké, értem, szerinted nem tudom? De a Wii-re elérhető játékok SZÁMOMRA jobbak. És ha egybevesszük mindazt, amit a PS3 tud: HD grafika, jobb online funkciók, BluRay lejátszó stbstb, a végén SZÁMOMRA akkor is a Wii jön ki győztesen. Ha kellene a Wii helyett vagy mellett PS3-om, akkor lenne azom is. De nincs és nem is kell, mert minden játékigényemet lefedi a Nintendo gépe.
Komolyan melyik szót nem érted meg az eddigiekből? És miért akarod rám erőltetni a saját véleményedet / preferált cuccaidat? Felnőtt vagyok, el tudom dönteni, hogy mi kell nekem és mi nem. Jó tanács és ötletek oké, kioktatás és értelmetlen okoskodás nagyon nem oké.
Ha nekem lenne konzolom, az Xbox lenne (attól függetlenül, hogy a PS-nek szebb a grafikája, tud blu-rayt stb.), mert arra vannak olyan címek amik érdekelnek.
nyilván....
Jócakkát és hozzon értelmező kézi szótárt a miki jövőre mert nem érted az eszmei érték és a valós érték közötti különbséget(végig a valósat ecseteltem, nem tehetek róla, hogy személyiségemből adódóan a jobbat, szebbet szerettem egész életemben...).
Ha felnőtt leszel éfeleségett kell magad mellé választani akkor csak a szívedre hallgass, de egy olyan eszközről van szó ami kvázi kiszolgál akkor lehetőségeidnek megfelelően állítsd be a mércét, a maximumra... Ha kurvák között válogathatsz lehet hogy Magdi anyus is jól nyálazza a cerkát, de ha van lehetőséged válaszd inkább Lisa Ann pornósztárt, mert tudja mindazt amit pletykás Magdika, plusz, többet... kötődhetsz érzelmileg bármelyikhez, de szerelmes ne legyél belé:)
Kissé méltatlan, hogy prostikhoz hasonlítottam hőn szeretett konzolunkat, főleg mert sok jót adott nekünk, de illik ide:)
Jó éjt!
Neked az, nekem egy másik. De ezt a gondolatot hadd ne mondjam már el még egyszer, már magam is unom.
Mint említettem a PS ereje egy lehetőség ami a szavatosságát adja, mellesleg a pc akkor erősebb és tartósabb egy ps3-nál ha fél évente, max évente frissíted a benne lévő dolgokat, mert a telefon is és a pc is olyan gyorsan válnak elavultá, hogy nem éri meg igazán... A PS3 konzolt megvetted mondjuk 2évvel ezelőtt egy középszerű pc árából, 70-75000 ért és még ma is bivaly erősnek számít... az infamous kapcsán volt cikk, hogy az xbox el sem bírná... ezért van néhány ütős cím csak ps-re...
De nem promózom tovább a konzolok csúcsragadozóját. As-Salamu Alaikum
(Ajándék: a bálna és a delfin szó helyére illeszd be a neved kérlek, aztán fizess egy zsák pénzt hogy játszhass online, miután megvetted a netet a konzolt és jtékot is...
http://www.youtube.com/watch?v=LPeaz7Ln94Q )
Neked a PS3 tetszik és a Wii a tejbepapi, nekem pedig a Wii a füstölt lazac fűszeres újburgonyával, a PS3 pedig a tökfőzelék rántott parízerrel.
Ha válaszként ismét meg akarsz győzni, hogy a PS3 a jobb, akkor kár is elkezdened a gépelést. Arról pedig már nem kell meggyőznöd, hogy neked jobb a PS3, már kb 5 komment óta ezt olvasom. Már csak nekem kellene téged meggyőznöm, hogy számomra viszont sokkal kevesebb, mint a Wii. Bár most már leírtam teljesen egyértelműen, remélem nem kell ismét.
Ps-t védik, amikor felesleges, egyértelműen az év vesztese, de a Nintendo se járt sokkal jobban. Szerintem a körmondatokba foglalt saját vélemény másra erőltetése nem értelmes vita.
Azt magyarázzák, hogy jól indult a Vita, mikor egyértelműen nem, ráadásul karácsonykor, a legerősebb címükkel az uncharteddel! 3ds-ből is több fogyott japánban jóval.
És Nekem van xbox 360om, mégis ott porosodik, mert nem fogom, elnézést a kifejezésért kiverni a HD-ra. Ha valakinek az kell a játékélményhez akkor az kell, nekem nem. hogy a ps3 meg vita egy falat a jövőből? Ott a pc, az erősebb, ha már teljesítményre megyünk.
#32: Wii gyerekjáték, téves. Jó oké, nem annyira véres, ,,milyen gyerekes,,
Csak hogy értsd: Wii, gyerekjáték aminek vannak korlátai ezért nem képed bizonyos dolgokra, de a maga műfajában remekeket alkot
PlayStation: Játék érettebb szórakozáshoz, ami mivel felnőttebb kategória le tud alacsonyodni a gyermetegség szintjére mert olykor arra vágyunk:) Van ps3 ra is komoly cucc, mint a socom4 ami hihetetlen precízen adja a headshotot a move-al, és van carneval island ami családias szórakozás akár 4évesekkel is:)
egyszerűen jobb, több van benne:)
Benne van ami a többiben és még több...
A vita meg ontja majd az AAA kategóriás címeket, mert jön: killzone, resistance, god of war ami miatt az igazi ínyencek a Wellington bélszínt választják majd:)
trolloknak: ne aggódjatok, nem leplezzük le a transzvesztitát közzűlettek, vezessétek le ITT az otthoni gondjaitokat... és....start.... :P
Kihasználhatja a TV-jét, nem bánom. Természetesen ha lehetne választani focimeccs idején, hogy HD vagy nem HD-ba akarom látni, előbbit választanám, de a különböző konzolok esetében nem ugyanaz a program, "amit a TV ad". Nem fogom a megyei 2-es bajnokság 2 sereghajtójának meccsét HD-ban nézni, csak mert HD, miközben a Barca Real megy máshol nem HD-ban, feketefehérben.
Nem azt mondtam, hogy sznobság, hogy HD tévéje van valakinek, hanem azt, hogy "HD sznobság" ignorálni valamit csak azért, mert nem HD felbontású.
#27: Nem az teszi felnőtté az embert, mert CoD-ozik vagy Skyrimben sárkányokat öl...
Tehát akkor Te nem ülsz be moziba egy Shrek-re vagy Kung Fu Pandára, mert az azért mégsem olyan jó, mint az Alien 9. Értem, megértem, elhiszem, hogy neked az kell, másnak meg nem (csak) az.
Meg vagytok dicsérve, jó lenne több ilyet látni :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.