A sorozatot a Netflix a készítő Duffer testvérekre hivatkozva jelentette be. Sejtelmesen annyit árultak csak el, hogy a gyerekkori, szombat reggeli rajzfilm-élményünket a feje tetejére állítják majd.
Ezen felül nem árultak el semmit az animációs sorozatról: hogy milyen szinten fog kapcsolódni a sorozathoz, mikor fog játszódni és lesznek-e visszatérő karakterek – ez mind nem derül ki a posztból. A készítők mindig is akartak egy animációs sorozatot készíteni a franchise-ból, és a fősorozat lezárulta úgy tűnik, hogy megfelelő apropó lesz a spinoff elindítására.
Nem ez az első kikacsintás más stílusok felé, a Londonban műsorra kerülő színházi darabra, ami előzménye a sorozatnak, már megrendelhetők a jegyek.
Az ötödik évad érkezéséről sem igazán tudni még pontos infókat, következtetések és utalások alapján várható, hogy valamikor 2024-ben fog visszatérni a sorozat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.