A Diablo 3 hasonló méretű, mint a Diablo 2

  • Írta: zoenn
  • 2010. szeptember 1.
  • Érdekesség
Link másolása
A Blizzard vezető directora, Jay Wilson elmondta, hogy a játék rajongói közel azonos méretekkel szembesülhetnek a folytatásban, mint látták azt az előző rész esetében. Az biztos, hogy kisebb játéktérre szerencsére nem kell számítani.

Egy online magazin arra a kérdésre, hogy mégis milyen nagy a Diablo 3, Wilson ezt a választ adta:

"Öszintén szólva hasonló méretű, mint a Diablo 2. Vannak különbségek itt is ott is, a külső környezet sokkal sokszínűbb, a kazamaták mérete is közel azonos, a fejezetek viszont hosszabbak." - mondta.

Persze az is felmerült, hogy az Act-ok hosszát leredukálják, bár ez csak a későbbi fejezetekre lesz érvényes, ahogy közeledik a végkifejlet. Nem akarják elhúzni, mint a rétestésztát, ám játékidő szempontjából bőven vállalható kategóriába fog esni a Diablo 3.

A Blizzard a múlt hónapi Gamescomon egyébként azt nyilatkozta, hogy a Diablo 3 az egyedüli olyan címük, amit konzolportként is elképzelnének. De ez még csak a jövő zenéje, egyelőre gőzerővel a PC-s változatot ügyködnek.

22.
22.
sunstreaker
hát én igazábol nem tudom elképzelni a Diablo - t konzolra, mert hát ugye elég sok gombkiosztás van pc - n, és nem tudom h tunák ezt megoldani konzolon is, nem mondom h nem lehet, mert biztos h meglehet, ugy, h kicsit átrendezik a kezelőfelületet.. mondjuk általában a konzolos játékok kezelőfelülete különbözik a pc - stől, de én szivesen fogadnám a hírt, hogy kidobják, ps3 - ra, xbox - ra, psp - re, nintendo wii - re, meg amire csak lehet még..
azért örülnék neki, mert szerintem nagyon sokan várják ezt a játékot, olyanok is akik mára már konzolosok lettek és a 3.résszel is akarják tolni, csak hát ugye ahhoz kéne nekik egy pc - is. és így a Blizzard bevétele is nőne, és dobhatná ki a jobbnál jobb játékokat még jó sok ideig..

utoszó: kiegészítőröl volt már szó? h lesz e egyaltalán hozzá, gondolom ti is emlékeztek rá, hogy a 2. nak is volt .
21.
21.
daenath
#11: Anno a Diablo 1 kijott PSX-re, nekem megvan meg most is (igaz PC-n is megvan), szoval lehetseges hogy kiadjak, de kitudja? A remeny hal meg utoljara :)
20.
20.
subz
csak jöjjön minél előbb :)
19.
19.
sunstreaker
én inkább jövö karácsonyára tippelek, de azért nagyon remélem h jövöre már kidobják..
már csak a gépigény miatt kell izgulni
18.
18.
subz
10 év várakozás - remélem, megéri :)
anno a kedvenc játékom volt az 1. része - egészen amíg a Diablo II megjelent :) most pedig (még 10 év után is) a 2. rész az amire mint "kedvenc játék" gondolok. remélem, hamarosan újra "trónbitorlás" lesz :D
valaki hallott már valamit a megjelenésről? én jövő nyárra tippelek. (jun 28/29)
17.
17.
#15: ha online játszottál volna, akkor hamar "kukázod" a nekrót. sajnos lvl70 felett igencsak befullad a kari, hiába rúnázol(a köveknek meg egyébként sincs értelme egy bizonyos szint felett - eladni jó).
blizzardos sorci, vagy enigmás hammerdin. szerintem ezek a legütőképesebbek online, persze nyilván mindenkinek ahogy tetszik :)
16.
16.
tingting
volt mar blizzard jatek ami nem 9 ponton felul kapott ertekelest?
15.
15.
sunstreaker
én anno rengeteget játszottam a D2 - vel és az eddigi legjobb karakterem egy 88.szintű Nekromanta.. avval a 3.nehézségi fokozaton az 5.pálya végén az "ősők" - ig jutottam (amikor azt a 3 tagot kell legyőzni akik aranyszoborból változnak át)
de nem bírtam legyőzni őket, semmi perc alatt legyakták a 26 főből álló "seregemet" 12 csoti, 12 máguscsonti, 1 barbár társ, és a tűzgolem
14.
14.
sunstreaker
bőven, mivel a játék már csaknem 10éves a mostani gépekhez mérten nincs nagy gépigénye, a grafika is olyan szintű, de ahhoz képest nagyon is elfogadható

nem véletlen h a D2 a kategóriája királya már majdnem 10éve, persze voltak és vannak probálkozások de egyiksem üti meg azt a szintet amit a D2

hasonló játékok: Sacred 1, 2; Titan Quest; Torchlight
biztosan van még, de nekem most csak ennyi jut eszembe

amugy összeségében a 2.pályán lehet a legtöbbet fejlődni, a 3. pályán alig lehet, a 4. meg tul rövid, az 5. pályán is nagyon jól lehet fejlődni, de az meg már Diablo után van, Baal - t meg sokkal könnyebb kinyirni mint Diablot
13.
13.
Dark_Temptation
kb milyen gépigénye lehet??? szerintem nem lehet olyan nagy , 2.6ghz proci 768 ram ati hd 3650 512 gddr3 szerintetek ezen, hogy futna? :D
12.
12.
Eltiron
#9: "revolution potion" :D rejuvenation a becsületes neve
11.
11.
dawe001
Ahh... Csak jönne konzolra is ^^
10.
10.
izomkukac
#9: nem mindig a 2. act a jó fejlődésre, a szinttől függ
9.
9.
sunstreaker
hát igen, Diablo - hoz ajánlott a 30.szint vagy a fölött (én 27. - ken is kinyirtam már) az övedben nem árt ha csak revolution potion van (lila színű üvegcse)
és egyszerre 2-3 ütés bevitele majd az elbujás taktika használatával megtod csinálni ugy h ne halj meg

legjobban a Nekromanta karakterrel tudsz boldogulni, mert annak a sok csontija elvégzi a piszkos munkát, és csak annyival kell foglalkoznod h amikor elfogynak akkor gyors visszamész az 1.pályára idézni csontikat és utána lehet folytatni a hentet...

Barbárnál én a két kard mellett teszem le a voksom, mind2 kard 3 socketed - es két kövecskével meg egy runával, képességeknél a kard használat maxra felhuzva, meg a két kezes harc képesség ..

ha sokat akarsz fejlődni ajánlom a 2.pályát
8.
8.
PhoeniX18
Én a Diablo 2-öt kitoltam 5 kerek nap alatt. Felkeltem reggeltöl estig csak toltam és toltam annyira tetszett. Hátránya volt rendessen mert Diablonál 2 ütés volt és meghalltam mert nem voltam olyan fejlett de pár szár feléledés alatt megöltem:D...
Most már tényleg kijöhetne mert kipörgetném de ezt nyugodtan:D De tényleg nagyon sokat kll várni rá:S...
7.
7.
Skyer
2-t most fogom kipróbálni, egész jónak néz ki, csak jókat hallottam róla, remélem nem fogok csalódni :)
Venybaby, azzal, hogy így válaszoltál neked is igen magas lehet az intelligenciahányadod...
6.
6.
SODor
#4: Még mindig jobb helyzetben van mint a Duke Nukem Forever :D Szerintem még az én unokám is hallani fog arról, hogy készül XD
5.
5.
SODor
#4: Még mindig jobb helyzetben van mint a Duke Nukem Forever :D Szerintem még az én unokám is hallani fog arról, hogy készül XD
4.
4.
noswear
Lassan olyan a Diablo III mint Jézus második eljövetele...jól hangzik de sose valósul meg!!!:D
3.
3.
Maxxer
Váróóóós. második rész tetszett,1éve mikor kipróbáltam,csakmár nemvolt elég elszántságom ,hogy végigvigyem.
1.
1.
megalonagyix
Jöhetne már, kibaszott hangulatosnak néz ki.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...