Az elmúlt napokban többször is arról lehetett olvasni, hogy akadnak olyanok, akik szerint már idén boltokba küldi a Sony a következő generációs PlayStationt. Erre később az ismert elemző, Michael Pachter is reagált, aki már kicsit árnyalta az információkat, szerinte ugyanis már annak is nagyon kicsi az esélye, hogy jövőre megjelenjen a PlayStation 5 - ő úgy véli, inkább a 2020-as dátum lehet a reális cél.
A Kotaku újságírója úgy döntött, utánajár a kérdésnek, és ha már bennfentes körökben mozog, megkérdez néhány fejlesztőt, hogy mire is lehet majd számítani. Jason Schreier azzal kezdte beszámolóját, hogy rámutast, az Xbox One nyolc évvel később követte az Xbox 360-at, míg a PlayStation 3 hétéves ciklus után ment formálisan nyugdíjba. Ehhez képest a PlayStation 4 még csak most lesz ötödik éve a piacon, míg a köztes, erősebb kiadások, a PlayStation 4 Pro egy éve, az Xbox One X pedig nagyjából fél éve vásárolható meg. Már önmagában ez is előrevetíti, hogy a Sony biztosan nem fogja elkapkodni a generációváltást. Ezt olyan szakemberek is megerősítették, akik közel állnak a Sonyhoz, illetve a PlayStationhöz. Szerintük sem idén, sem jövőre nem fogjuk megkapni a PlayStation következő generációját.
A források azonban leszögezték, a Sony stratégiáját több minden befolyásolja, így nincs rá garancia, hogy a helyzet nem változik meg. Egyrészt a piac alakulását maximálisan befolyásolják a jövőben elérhető hardverek és azok képességei, továbbá a konkurencia, köztük a Microsoft lépése is változást hozhat a mostani tervekbe, hiszen ha a redmondiak előbb rukkolnak elő valamivel, akkor arra a Sonynak is reagálnia kellene.
Ez azonban jelenleg csak feltételezés, így nem meglepő, hogy más szakemberek is arról tájékoztatták a Kotaku emberét, hogy fogalmuk sincs arról, hogy létezne valamilyen vadonatúj PlayStation. Mint mondták, a Sony belsős stúdióinak a többsége egészen 2019-ig be van táblázva, ráadásul, ha tényleg idén vagy akár jövőre jelenne meg az új konzol, akkor a fejlesztői környezet, a devkitek és a szoftverek is a stúdiók rendelkezésére állna már.
Így a Kotaku is arra jutott, hogy jelenleg a 2020-as premier tűnik a lehető legkorábbi debütálási évnek.
E3 után már lehet majd sejteni, mi lesz:
-Ha LoU 2, Death Stranding, Ghost of Tsushima 2019-ben jön, akkor a PS5 is (1-2 ezek közül PS5 megjelenésével együtt jön ki)
-Az a valószínűbb, hogy LoU 2 és Death Stranding csak 20 ban jön (meg akkor jöhetne még az új Gran Turismo). Jövőre meg Ghost of Tsushima meg talán Bloodborne 2.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.