Kiszivároghatott néhány új infó a Lords of the Fallen 2-ről

Link másolása
Újabb infók derülhettek ki a HEXWORKS dark fantasy akció-szerepjátékának folytatásáról, a Lords of the Fallen 2-ről, legalábbis egy kiszivárgott dokumentum alapján.

A 2014-ben megjelent Lords of the Fallen tavalyi rebootja bár nem lett átütő siker, kereskedelmileg eléggé jól teljesített ahhoz, hogy kapjon egy folytatást is. Ez be is igazolódott, és ha minden jól megy akkor két év múlva, 2026-ban meg is kapjuk a Lords of the Fallen 2-t (ami technikailag a harmadik rész). Most pedig erről a folytatásról derültek ki új infók, legalábbis egy kiszivárgott dokumentum alapján. Az Imgur-ön megtalálható kép szerint az egyelőre még csak Project 3 munkacímet viselő alkotást jövőre tervezik megmutatni a közönségnek és az előző részhez hasonlóan ez is Unreal Engine 5-öt fog használni, valamint ugyanúgy lesz benne lehetőség kooperatív játékra is.

Ami viszont újdonságnak számít az az, hogy a folytatás egy kommerszebb megközelítést fog alkalmazni mind a látvány, mind pedig a történet mesélés terén. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudjuk, de azért reménykedünk, hogy nem lúgozzak ki az eddigi részekre jellemző sötét fantasy hangulatot.

1.
1.
Kieztemóni?
“2026-ban meg is kapjuk a Lords of the Fallen 2-őt”

Segítek kicsit az általános iskolai nyelvtannal. 2 <- ezt a különös dolgot a magyar nyelvben “kettő”-nek hívják. Tárgyesetben kettő-t lesz belőle, nem pedig kettő-őt. Ettől már csak pandaril jobb, aki nem képes olyan gyakori és alapvető szavakat helyesen használni, mint az “ugyanaz”, “ugyanúgy”, “ugyanakkor”. És ez csak 2 hirtelen példa a mai GK színvonalából…

Mondjuk nem is csodálkozom. Nagyjából erre lehetett számítani a “munkatársakat keresünk, de fizetést nem adunk” felhívás után. Cash idejében, minden nap háromszor is néztem az oldalt, manapság már csak akkor, ha éppen eszembe jut. Kár érte.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...