Idén november 11-én kerül megrendezésre Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campus Gömb aulájában a PixelCon 2017. A retrojáték-fesztivál immár ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a vendégek előtt, hogy egy egész napos buli keretében szórakoztassa a jelenlévőket. November 11-én a tízórai kapunyitástól egészen hajnalig tart majd a program, egy igazi "ereszd el a hajam" buli zárásával.
Ez alkalommal egy igazi sztárvendéget is sikerült elcsábítaniuk Magyarországra a szervezőknek, ugyanis nem kisebb név teszi tiszteletét az eseményen, mint John Romero az id Software legendás alapítója és a Doom atyja. Romero már a kezdeti óráktól szórakoztatja a nagyérdeműt a legkülönfélébb programokkal. A különböző ticketek megvásárlása ellenében lehetőségünk lesz dedikáltatni a mesterrel, vagy akár egy Doom 2-es deathmatch-ben is összemérhetjük vele az erőnket. A belvárosi InGame gamer pub rendezésében akár egy zártkörű all-inclusive eseményre is bejuthatunk, amelyen John Romero is jelen lesz.
Természetesen a legenda mellett több program is várja a szórakozni vágyókat, úgy mint a retro videojátékok, a gamer közösségi standok, a különböző kulturális programok, vagy éppen a Kretive Pixels kézműves szekció.
Az egész napos rendezvény egy fergeteges bulival ér véget, amelyre 21 órás kezdettel külön is lehet jegyeket vásárolni. A talpalávalót olyan előadók húzzák hajnalig, mint az IO, a Chipzel és a Quixotic.
Jegyeket a rendezvény hivatalos weboldalán tudtok vásárolni!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.