A Riot Games elkaszálta a Pool Party-t

  • Írta: JesusHun
  • 2024. július 12.
  • Hír
Link másolása
A Riot Gamesnél úgy döntöttek, leállnak a League of Legends univerzumában játszódó platform fighter fejlesztésével, több tucatnyi alkalmazott kerül át más területekre.

Jelenlegi és volt Riot dolgozók elmondása szerint május végén kapott kaszát a Riot Games League of Legends-karakterekkel megálmodott Super Smash Bros. szerű játéka. A projektre körülbelül 70-80 ember volt ráállítva, nagyjából a létszám fele azonnal ajánlatokat kapott a stúdión belül más pozíciókba, de másoknak a cég belsős felületén kellett keresgélniük munka után. 10-en nem jártak szerencsével, és vagy kiléptek, vagy elbocsájtották őket.

Az eredeti elgondolás szerint, a kompetitív esport szcénába kívántak betörni, így az elején még egy hardcore verekedős játéknak indult, de a fejlesztés során kicsit elment az irány a party játékok felé a sok kezdő-barát változtatással, amit páran nehezményeztek is. A dugó kihúzásának fő oka a Smash Bros. riválisának, a free to play MultiVersus bukásának számlájára írható. Ettől ijedtek meg a Riotnál, látták nincs akkora igény az ilyen típusú játékokra mostanság, mint azt előzetesen gondolták.

Szerencsére a Riot Games éppen hegeszt egy másik bunyós játékot is, amit 2XKO fantázianévre kereszteltek át, a korábbi Project L-ről. A folyamatosan érkező bejelentések alapján ez nem fog a testvére sorsára jutni, és ha minden jól megy 2025-ben meg is jelenik.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...