GC 2024: Újabb megerősítést kapott a Final Fantasy-sorozat jövője Xbox-on
- Írta: pandaril
- 2024. augusztus 29.
A Square Enix az év első felében leszögezte, hogy szakít a platformexkluzív megjelenésekkel, és kifejezetten agresszív multiplatform modellre váltanak. Egy akkora kiadónál, mint a Square Enix ez simán jelentheti azt, hogy a kisebb címek mindenre megjelennek majd, de az igazán nagyágyú játékok élvezhetnek valamilyen kivételezést. Nos, úgy tűnik, hogy egyáltalán nem. A kiadó legikonikusabb sorozata, a Final Fantasy több évtized után várhatóan multiplatform megjelenés kap a következő résztől kezdődően.
Erre utal Yoshi-P nyilatkozata is, aki az Eurogamernek adott interjút a Gamescom során. A játékkészítő elmondása szerint a franchise megjelenése olyan platformokon, mint például az Xbox Series-konzolok, egyáltalán nem kizárt, sőt kifejezetten tervben van. A szeptemberben PC-re érkező Final Fantasy 16 kapcsán is felmerült a kérdés, hogy miért nem érkezik egyből Xbox-ra, amikor tavasszal a sorozat MMO-epizódja is megjelent már a Microsoft konzoljára. Yoshi-P elmondása szerint ez csak idő kérdése, így nem kizárt, hogy a sikeres PC-s megjelenés után a Square Enix az Xbox-szal való szorosabb együttműködés keretein belül bejelentheti a játék megjelenést Xbox Series X/S-re is.
Az, hogy a már megjelent játékok megkapják-e az Xbox-portjukat, egyelőre kérdéses, viszont az interjú alapján az már egyértelmű, hogy a Final Fantasy 17 már minden platformra egyszerre érkezik majd.
Ez a hír a Gamescom-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.